
2008. november 19., 11:182008. november 19., 11:18
Megjelentetésére akkor azért nem került sor, mert túlságosan \"kísérletezőnek\" tartották - mondta McCartney. Azután a kilencvenes években ismét szóba került, hogy a felvétel esetleg rákerülhetne az akkoriban készített, több, korábban ismeretlen dalt tartalmazó Antológia-sorozatra.
Ezt akkor a két másik zenész megvétózta. A megjelentetéssel egyelőre várni kell: Ringo Starr dobos és a két elhunyt, John Lennon és George Harrison örököseinek engedélyét is birtokában akarja tudni a publikáláshoz. Így egyelőre még hozzávetőleges időpontot sem tudott megjelölni, hogy mikor juthat el a rajongókhoz a több mint negyvenéves felvétel. Azt sem tudta megmondani, hogy a felvételt magában jelentetné meg, vagy esetleg valamilyen válogatás részeként. McCartney egyébként azt is megjegyezte, hogy a felvételhez két kísérletező zeneszerzőtől, John Cage-től és Karlheinz Stockhausentől kapták az ihletet. Mint fogalmazott, azért szereti ezt a felvételt, mert más, mint általában a Beatles zenéje.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.