
2009. november 03., 10:132009. november 03., 10:13
Az önálló tévéfilmekből álló, tizenkét részes sorozat csütörtökön indul az m1-en. A kisfilmekben kortárs írók és rendezők egyéni történeteken, konfliktusokon keresztül tárják fel Magyarország elmúlt húsz évét.
A Magyar Televízióval koprodukcióban készült sorozatban készült filmekből a rendszerváltás „nagy elbeszélése” áll össze. A filmeket 25 perces stúdióbeszélgetés követi, amelyben Krizsó Szilvia műsorvezető vitatja meg az aktuális témát az alkotókkal és meghívott szakértőkkel.
A Hajónapló első része, Spiró György és Török Ferenc Itthon című filmje ismerős jelenettel indul: a kígyózó sort megelőzve egy fiatal férfi próbál előretolakodni a postán.
Ahogy az már lenni szokott, senki nem meri feltartóztatni a tolakodót, néma beletörődéssel engedik előre, sőt tehetetlen dühükben inkább egymással veszekednek a posta levegőtlen előterében várakozók. Vajon hogyan éli meg mindezt a sorban álló, megfélemlített idős asszony, és hogyan számol el tettével a tolakodó? Csomós Mari, Nagy Ervin és Garas Dezső előadásában ezt vizsgálja meg a tévéfilmsorozat november 5-én, Az Este után látható első adásban.
A Hajónapló című sorozatban Balázs Attila, Darvasi László, Garaczi László, Grecsó Krisztián, Kemény István, Kiss Noémi, Parti Nagy Lajos, Spiró György, Tar Sándor, Tasnádi István, Zoltán Gábor és Szőcs Géza novelláiból készült tévéfilmeket láthatnak csütörtök esténként a nézők.
A kisfilmek rendezői – Mátyássy Áron, Jánossy Natália, Cserhalmi Sára, Bodzsár Márk, Miklauzic Bence, Török Ferenc, Fonyó Gergely, Bagota Béla, Nemes Gyula, Bollók Csaba, Hajdu Szabolcs és Nagy Viktor Oszkár – között fiatal, már elismert alkotókat, valamint a rendszerváltást gyerekfejjel megélő első filmeseket is találunk.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.