Hirdetés

Kezdődik az Eurovíziós Dalfesztivál

A nemzeti zsűrik már hétfő este, a keddi első elődöntő főpróbáján pontozzák az előadókat, ezzel érdemben is kezdetét veszi az 59. Eurovíziós Dalfesztivál Koppenhágában. 

2014. május 05., 16:572014. május 05., 16:57

A magyarországi Kállay-Saunders András kedden lép színpadra a Running című dallal, a Romániát képviselő Paula Seling és Ovi az „It\'s a Miracle\" című dallal pedig a csütörtöki, második elődöntőben.

Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett versenyt idén azért tartják a dán fővárosban, mert tavaly Malmőben – a várost Koppenhágával összekötő Öresund-híd túlsó oldalán – Emmelie de Forest dán énekesnő győzött Only Teardrops című dalával.

Az előadó idén a dalfesztivál hivatalos dalát, az általa írt Rainmakert fogja előadni a showműsor szombati fináléjában. A tavalyi malmői versenyhez képest a résztvevő országok száma kettővel kevesebb, 37. A tavaly indult Bulgária, Horvátország, Ciprus és Szerbia egyaránt pénzügyi nehézségekre, a gazdasági válságra hivatkozva marad távol, ott van viszont a mezőnyben a tavaly hiányzó Portugália, valamint Lengyelország, amely két év szünet után tér vissza.

A verseny helyszíne egy korábban hajógyárként funkcionált sziget, Refshaleöen a koppenhágai kikötőben. A gyárat 1996-ban bezárták, azóta néhány rendezvényt már tartottak a szigeten – például a Copenhell heavy metál fesztivált –, a hatalmas, 35 méter magas hangárokat azonban az elmúlt csaknem húsz évben nem használták. Az Eurovíziós Dalfesztivál helyszíne, a felújított és teljesen átalakított B&W Hallerne 10 ezer ember befogadására képes.

A keddi első elődöntő 16 eladója hétfő este itt mutatja be először élesben produkcióját, a – titkosan – pontozó öttagú nemzeti zsűrik előtt. Ez adja a produkciók egyik felét, a másikat a tévénézők szavazatai: a keddi elődöntőben (ahogy majd a csütörtökiben és a szombati döntőben is) a képernyők előtt ülők az utolsó dal elhangzását követő 15 percben szavazhatnak SMS-ben az előadókra, de az egyes országok szavazói saját fellépőiket nem értékelhetik.

A zsűrik és a nézők voksainak egyenlő arányú kombinációja alapján dől el a továbbjutók kiléte. A keddi első elődöntő 16 előadójából tíz jut a szombati fináléba. Az előzetes értékelések és a fogadóirodák szerint a 29 éves, New York-i születésű Kállay-Saunders Andrásnak ott a helye a döntőben, komoly témát feszegető, a gyerekek elleni erőszakról szóló dalát a mezőny egyik legerősebbjeként tartják számon.

A dalfesztivál eddigi győztesei között számos akkori vagy későbbi világsztár volt, így az olasz Gigliola Cinquetti (1964), a luxemburgi France Gall (1965), a brit Lulu (1969), a svéd ABBA (1974), az ír Johnny Logan (1980, 1987, plusz 1992-ben szerzőként is nyert), svájci színekben a kanadai Céline Dion (1988), az olasz Toto Cutugno (1990) vagy a brit Katrina and the Waves (1997).

A verseny házigazdája mindig az előző évi győztes ország, Dánia így most harmadszor rendezhet Eurovíziós Dalfesztivált: 1964-ben és 2001-ben is Koppenhágában volt az esemény. A legtöbb néző is itt követte a fejleményeket 2001-ben: a Parken Stadiumban 38 ezren voltak. A televízión keresztül világszerte évente 100-120 millióan kísérik figyelemmel a versenyt. Az Eurovíziós Dalfesztivál keddi és csütörtöki elődöntőit, valamint szombati döntőjét az M1 22 órától élőben közvetíti.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
2026. június 24., szerda

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon

A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon
Hirdetés
Hirdetés