Hirdetés

Kezdődik a „hídépítés”: Eurovíziós Dalfesztivál Conchita Wurst hazájában

A nemzeti zsűrik már hétfőn este, a keddi első elődöntő főpróbáján pontozzák az előadókat, ezzel érdemben is kezdetét veszi az 60. Eurovíziós Dalfesztivál Bécsben. Csemer Boglárka Boggie és a Wars For Nothing című dal esetleges jó szereplése azt jelentené, hogy Magyarország egymás után ötödször tudna döntőbe jutni a versenyben.

2015. május 18., 14:542015. május 18., 14:54

Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett versenyt idén azért tartják az osztrák fővárosban, mert tavaly Koppenhágában Conchita Wurst osztrák énekes győzött Rise Like A Phoenix című dalával.

A tavalyi koppenhágai versenyhez képest a résztvevő országok száma hárommal több, 40 – írja beharangozójában az MTI. A tavaly induló Ukrajna távol marad, ott van viszont a mezőnyben a múlt évben hiányzó Szerbia és Ciprus, Csehország hat év után tér vissza, Ausztrália pedig az Eurovízió történetében először szerepelhet, tekintettel a jubileumi rendezvényre és a verseny hatalmas népszerűségére a távoli kontinensen.

Az idei Eurovízió jelmondata: Building Bridges (Hidakat építünk). A fesztivál a tolerancia és a sokszínűség jegyében zajlik, de a környezetvédelem is központi helyet kap: kizárólag zöldáramot használnak, külön odafigyelnek arra, hogy minél kevesebb hulladék keletkezzen, környezetbarát papírra nyomtatnak, a fesztivál ajándéktáskáit újrahasznosítható anyagból készítik.

A látogatókat arra buzdítják, hogy a tömegközlekedést vegyék igénybe, hiszen a belépőjegyek egyúttal érvényes menetjegyekként is használhatók lesznek. A díszítést, a szőnyegeket és a növényeket szintén újrahasznosítják, a vendéglátást helyi és biotermékekből biztosítják, az italt visszaváltható poharakban mérik.

A verseny helyszíne az 1958-ban épült Stadthalle, amely 16 ezer ember befogadására képes. A színpad egy 44 méter széles, 1288 oszlopból álló hatalmas szemet jelképez. A keddi első elődöntő 16 eladója hétfőn este mutatja be először élesben produkcióját, a – titkosan – pontozó öttagú nemzeti zsűrik előtt.

Ez adja a produkciókra adott voksok egyik felét, a másikat a tévénézők szavazatai: a keddi elődöntőben (ahogy majd a csütörtökiben és a szombati döntőben is) a képernyők előtt ülők az utolsó dal elhangzását követő 15 percben küldhetnek szavazatot az előadókra a verseny applikációján, telefonon és/vagy SMS-ben, de az egyes országok szavazói saját fellépőiket nem értékelhetik. A zsűrik és a nézők voksainak egyenlő arányú kombinációja alapján dől el a továbbjutók kiléte.

A magyar nemzeti zsűriben Pierrot, Milkovics Mátyás, Polgár Odett, Hrutka Róbert és Fábián Juli pontoz.

A keddi első elődöntő 16 előadójából tíz jut a szombati fináléba. Elsőként a Moldovát képviselő énekes, Eduard Romanyuta lép színpadra, őt az örmény, a belga, a holland, a finn, a görög, az észt, a macedón és a szerb versenyző követi.

Ezután lép a bécsi Stadthalle színpadára Csemer Boglárka Boggie, aki Magyarország képviseletében a Wars For Nothing című dalt adja elő. Őt a fehérorosz, az orosz, a dán, az albán, a román – a Voltaj zenekar De La Capăt/All Over Again című dalával –, végül a grúz versenyző követi.

A Wars For Nothing szerzője az előadó mellett Sebestyén Áron és a szövegíró Bori Sára Heléne. Az előzetes értékelések és a fogadóirodák szerint a 28 éves Csemer Boglárka Boggie és háborúellenes dala eséllyel pályázik a döntőbe jutásra.

Számos érdekesség és különlegesség kapcsolódik az idei indulókhoz. Az Örményország színeiben induló csapatba, a Genealogyba öt kontinens egy-egy örmény gyökerű énekese állt össze, a Finnország képviseletében versenyző Pertti Kurikan Nimipäivät (PKN) elnevezésű punkegyüttesben négy értelmi sérült rocker szerepel, köztük autista és Down-kóros is, Lengyelországból egy kerekesszékes énekesnő, Monika Kuszynska érkezett Bécsbe, Svájc indulója a mauritiusi gyökerű Mélanie René, a macedón indulót, Daniel Kajmakoskit egy Grammy-díjas R&B-csapat, a Blacksteet tagjai egészítik ki a színpadon, az azeri versenyző, Elnur Huseynov hét év után ismét hazáját képviseli az Eurovízión.

A kiemelt, tehát automatikusan döntős országok közül az eddigi ötszörös győztes Franciaországból Lisa Angell lép színpadra Bécsben, az elmúlt időben rendszeresen leszereplő britek indulója az Electro Velvet duó, Németországból Ann Sophie, Olaszországból az Il Volo operapop trió lesz látható és hallható.

A dalfesztivál eddigi győztesei között számos akkori vagy későbbi világsztár volt, így az olasz Gigliola Cinquetti (1964), a luxemburgi France Gall (1965), a brit Lulu (1969), a svéd ABBA (1974), az ír Johnny Logan (1980, 1987, plusz 1992-ben szerzőként is nyert), svájci színekben a kanadai Céline Dion (1988), az olasz Toto Cutugno (1990) vagy a brit Katrina and the Waves (1997).

A verseny házigazdája mindig az előző évi győztes ország, Ausztria így most másodszor rendezhet Eurovíziós Dalfesztivált: 1967-ben is Bécsben volt az esemény, miután előző évben Luxembourgban Udo Jürgens nyert Merci Chérie című dalával. A televízión keresztül világszerte évente 100-120 millióan kísérik figyelemmel a versenyt.
Az eddigi legjobb magyar helyezést Bayer Friderika érte el, aki 1994-ben Dublinban Kinek mondjam el vétkeimet? című dalával, Jenei Szilveszter szerzeményével 4. lett. Tavaly Koppenhágában Kállay-Saunders András az előkelő 5. helyen végzett Running című dalával, ami az eddigi második legjobb magyar eredmény.

Az Eurovíziós Dalfesztivál keddi és csütörtöki elődöntőit, valamint szombati döntőjét a Duna Televízió romániai idő szerint 22 órától élőben közvetíti.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés