
Fotó: A szerző felvétele
2011. augusztus 30., 08:532011. augusztus 30., 08:53
Az est sztárvendége az Emerton-díjas Homonyik Sándor volt, aki bár először állt színpadra a Gyimesekben, örömmel tapasztalta, hogy dalait ismerik és szeretik az emberek a hegyek között is.
Vasárnap reggel indult útnak a „32-es határvadászok” emléktúra-csapata, akik a II. Világháborúban, a Gyimesi-szorost védő hősöknek kívántak emléket állítani.
Délelőtt 10 órakor pedig elkezdődött a főzőversenyt megelőző sürgés-forgás, előkerültek az üstök, a fakanalak, a puliszkaliszt és a saját recept alapján előkészített sajtok, túrófélék. A Fatányéros Panzió udvarán idén 11 csapat állt üst mellé, színes menüsorral: készült tinipuliszka, felcsavart puliszka túróval, puliszkapizza és bóc is – utóbbi a gombóc szó rövidüléséből kapta nevét, a puliszkagombóc belsejébe túrót tettek, amit fóliába csomagolva a parázsba temettek. Érdeklődésünkre több csapatvezető vélekedett úgy, hogy a túrós puliszka sikerének titka főként a túró milyenségében rejlik, attól függ, hogy mennyit volt érlelve, és milyen edényben, de amint kiderült, az is fontos, hogy a puliszkát fövés közben csak egyik irányba, folyamatosan kavarják.
A „titkos” hozzávalókról természetesen mindannyian szerényen nyilatkoztak, volt, aki szalonnakockát vagy penészes sajtot is tett készítményébe, sőt elkészült a Túróspuliszka-fesztivál első puliszkapizzája is. „Tettem rá szalámit, kolbászt, penészes sajtot, hagymát és persze túrót is, hasonlóan egy megszokott pizzához” – válaszolta a Krónika kérdésére a Koró, Vilma s a többiek nevű csapat szakácsa, akik végül kivívták a látogatók elismerését, elnyerve a közönségdíjat. A háromtagú zsűri – Movileanu Maria, a Kaufland áruházlánc országos igazgatója, Sógor Csaba európai parlamenti képviselő és Gergely Irén helyi tanítónő – végigkóstolta a készítményeket, majd hosszas mérlegelést, pontszámolgatást követően végül kihirdette az eredményt, bár mint hangsúlyozták, igen nehéz helyzetben voltak, hiszen mind a tizenegy csapat kitett magáért, ízvilágban és tálalásban egyaránt jeleskedett. A VI. Túróspuliszka-fesztivál főzőversenyének első helyezettje végül a Csángó Ifjak Középloki Közösségének (CSIKK) csapata lett, őket követte második helyen a Gyimesi Vendéglátók Egyesülete és harmadik helyen a Havasi Gyopár csapata.
Csilip Árpád házigazda örömmel vette tudomásul, hogy öt év veszteségesebb fesztivál után idén közel 2000 érdeklődő látogatott el az eseményre. „Nagy öröm számunkra, hogy évente fokozódik az érdeklődés a rendezvény iránt a hazai és az anyaországiak részéről egyaránt. Egyre többen jönnek el résztvevőként és versenyzőként is. Úgy gondolom, hogy a csángó túróspuliszka Fesztiválnak mára már közösségformáló ereje van a térségben, és kiemelkedő szerepe a csángó hagyomány és népi kultúra megőrzésében, átörökítésében” – fogalmazta meg Csilip.
A délutáni órákban csángó néptáncegyüttesek és énekesek előadásait követhette végig a közönség, sokak örömére Nyisztor Ilona moldvai népdalénekes és hagyományőrző csoportja is fellépett a vidékre jellemző díszes népviseletben. A VI. Csángó Túróspuliszka-fesztivál idén is látványos tűzijátékkal és hajnalig tartó mulatsággal zárult.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.