
2009. augusztus 04., 10:172009. augusztus 04., 10:17
Romániából az Újfalvi Róbert–Dan Boldi páros nevezett be a kolozsvári Voinţa Sport Klub színeiben. A páros versenyzés egyébként azt feltételezi, hogy a két kerékpárosnak együtt kell haladnia, legtöbb két percre maradhat le egyikük, a szabály betartását pedig több ponton is ellenőrzik. A nagy megmérettetést egyéves kemény edzés, szervezés és álmodozás előzte meg. „Két éve találkoztunk egy hazai versenyen, egy éve edzünk együtt. Szaladtunk, úsztunk, terepre jártunk naponta, és télen otthon trainereken tartottunk edzéseket. Ez abból állt, hogy feltettük a kerékpárt a szobában egy trainerre, és helyben tekertünk. Az alsó szomszéddal volt csak egy is gondunk a zaj meg a rezgés miatt, de remélem, kitartásunk meggyőzte, hogy nem bosszantani akarjuk” – idézte fel Róbert.
A versenyzőknek a mittenwaldi Alpokból (Németország) Ausztrián áthaladva 8 nap alatt Rivába (Olaszország) kellett eltekerniük. A verseny első napját elmosta az eső, ezért buszokkal szállították át a benevezőket a következő napi starthoz. Második napra azonban már kisütött a nap, de az útvonalat 30 kilométerrel le kellett rövidíteni a hó miatt.
A harmadik napon is a kijelölt útszakaszt 20 centiméteres hó borította, a kísérő motorkerékpárok is alig tudtak haladni, de a biciklisek végigtekerték.
„A harmadik nap volt a leghoszszabb, négy csúcsot másztunk meg, már a harmadikon annyira elfáradtam, hogy Dan tolta ki a biciklimet. Majdnem 7 óra kínlódás után értünk célba, már rosszul voltam a fáradtságtól” – ecsetelte Róbert. A negyedik nap következett a 12 éves Transalp történetének leghosszabb mászása: szintváltás 30 kilométeren 2360 méterig. „Itt elkövettük azt a hibát, hogy összekötöttük a két biciklit, hogy húzzuk egymást. Akkor tudtuk meg, hogy ebben a versenyben ez tilos. Úgy 200 méter után figyelmeztettek is, és eloldottuk a kötelet, de estig izgultunk a sorsunk miatt. Ekkorra már megszoktuk a nagy hajtást, bírtuk a strapát, és még büntetést sem kaptunk” – részletezte. Az ötödik nap lejtőzés szempontjából volt a legnehezebb. A versenyzők több mint 20 százaléka annyira lesérült, hogy nem folytathatta a versenyt. A leereszkedéshez sokat kellett technikázni a hosszú, meredek útszakaszon, s ez annyira megdolgoztatta a versenyzők karját, vállát, hogy estére alig tudtak fogni.
„Aznap én is sérülten startoltam – magyarázta Róbert. – Mivel előző nap megütöttem, bekötött, dagadt combbal kellett tekernem. Nagyon nehéz volt, míg bemelegedtek az izmaim. De az utolsó két nap könnyebb volt, mert tudtuk, hogy mindjárt vége, és a lábfájásom is engedett.”
Boldi és Újfalvi a férfi páros kategóriában a 131. helyezést érte el 330 bejelentkezett páros között. Róbert elégedetten újságolta: „Mikor áttekertünk az utolsó célvonalon, könnyeztem, nem tudtam elhinni, hogy vége az egésznek, hogy másnap nem kell hat óra előtt húsz perccel kelnem, és nem indulok kilenckor az AC/DC Highway to Hell számának buzdításával a hegyeknek. Valóra vált egy álmunk.”
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.