Hirdetés

Kenutúra, szauna, rusztikus környezet – Vásárhelyi önkéntesek Észtországban

Szórakozással kezdték, munkával folytatták, és záróakkordként ismét kikapcsolódásban volt részük azoknak a marosvásárhelyi fiataloknak, akik Észtországban töltöttek több mint két hetet az Ewoca 3 elnevezésű, nonprofit önkéntes munkaprogram keretében.

Becze Dalma

2014. július 24., 15:222014. július 24., 15:22

2014. július 24., 15:222014. július 24., 15:22

A három éven át működő programban három európai uniós tagállam vesz részt, a szóban forgó együttműködés Németország, Románia és Észtország között jött létre. Két évvel ezelőtt Németországban, tavaly Romániában – Szovátán, idén pedig Észtországban szerveztek önkéntes munkatábort, ahová mindhárom országból érkeztek fiatalok.

Fesztiválos hétvége Tallinnban

Szabó Attila, a Sapientia marosvásárhelyi karának hallgatója is részt vett az utóbbi két táborban. Míg tavaly jurtát építettek Szovátán, idén egy észt falucskában végeztek különböző munkálatokat.

„Július 3-án indultunk el Vásárhelyről. Az utazás kissé hosszúra nyúlt, ugyanis busszal utaztunk Budapestre, és a repülő indulásáig még 14 órát várakoztunk. Aztán Rigában átszálltunk egy másik gépre, így érkeztünk meg Tallinnba. Azon a hétvégén diákszállóban laktunk, megnéztük az észt fővárost, és tánc- illetve zenefesztiválon vettünk részt. A négy évente szervezett fesztiválok közül a társaságnak inkább a táncrendezvény tetszett, hiszen rendkívüli látványban volt részünk. A tallinni hétvége fénypontját azonban a hideg tengerben való fürdőzés jelentette” – mesélte Szabó Attila.

A fesztiválhangulatú fővárosból egy katonai bázisra utaztak, itt készítették elő a több napos kenutúrát. A csoportot három részre osztották: az egyik csapat az élelemért felelt, a másik a felszerelésért, amit magukkal vittek, a harmadik pedig Szabó Attila vezetésével a táborozással kapcsolatos dolgokért – például a tűzhely felállításáért vagy a szemét összegyűjtéséért. Miután minden a helyére került, elindult a csapat a kenutúrára.

Munka után jól esett a gőzfürdő

A túra utolsó állomásán található faluban zajlott a tulajdonképpeni önkéntes munka. Itt több mint egy hetet töltöttek a fiatalok rusztikus körülmények között. A kinti mellékhelyiség és zuhanyzó élményt jelentett a kalandos kedvűek számára. Szabó Attila azt is elmesélte, hogy szállásukon szaunázhattak is – ez általánosan jellemző Észtországban.

„A szaunát egyetlen este sem hagytuk ki, még a foci-világbajnokság döntőjén sem, csak akkor hamarabb mentünk a gőzfürdőbe” – mesélte az egyetemista. Az erdélyi fiatalok természetesen dolgoztak is: fát vágtak, kompszerű kikötőt építettek, majd felállítottak egy indiánsátrat. A magas füvet lekaszálták, és a hódok által lerágott rönköket a folyó egyik partjáról a másikra szállították át.

„Reggelente 8-kor keltünk, reggeliztünk, volt egy ébresztő játék, majd 10-től kezdtük a munkát, délután kettőig dolgoztunk. A délutáni program változó volt. Egyes napokon folytattuk a munkát a 7 órától kezdődő vacsoráig, máskor pedig vetélkedőket szerveztek számunkra, de sütöttünk pizzát is közösen. Vacsora után természetesen jött az elengedhetetlen szaunázás, de szerveztek kulturális esteket és tábortüzet is gyújtottunk. Egyik este mindenki bemutatta a saját kultúráját, ettünk német gumicukrot, észt kenyeret, és ittunk jó erdélyi pálinkát. Ezen kívül népitáncokat mutattunk be és népdalokat is tanítottunk a többieknek” – számolt be az önkéntes.

A munkafolyamat lejártával az önkéntesek ellátogattak a közeli mocsárhoz, ahol újabb vetélkedőn vettek részt. A kirándulás folytatódott, a második legnagyobb észt városba, Tartuba utaztak a fiatalok, ahol egy úgynevezett természetházat tekintettek meg: állatokat, botanikus kertet.

Városnézéssel és élményparkban való szórakozással töltötték az idő hátralevő részét, majd egy másik városba, Villandiba utaztak. Itt is töltöttek pár napot, végül pedig elkezdték a hazafelé vezető útjukat, buszra szálltak, és Rigába utaztak. Innen repültek Budapestre, ahonnan busszal érkeztek haza Vásárhelyre.

„Nagy élmény volt az út, sok érdekes emberrel találkoztam. Ennyi szőke embert még egy helyen nem láttam, de nagyon barátságosak voltak, jól tudtunk együtt dolgozni és persze szórakozni is” – mondta el befejezésül Szabó Attila.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés