
Büntetőeljárás indult az IKEA svéd cég és korábbi menedzserei ellen a franciaországi Versailles-ban, mert állítólag éveken át kémkedtek a vállalat munkatársai után.
2021. március 22., 19:212021. március 22., 19:21
2021. március 22., 20:562021. március 22., 20:56
A világ legnagyobb bútoreladójának egykori vezetői tíz évig terjedő börtönbüntetésre számíthatnak, ha elítélik őket. Az IKEA-t pedig 3,75 millió euró pénzbírságra ítélhetik. A francia nyomozók szerint a svéd cég 2009 óta egy illegális „kémkedési rendszert” épített ki Franciaországban, hogy bizalmas információkhoz jusson több száz munkavállalójáról és a vállalathoz jelentkezőkről.
Az ügyészség verziója szerint a vádlottak magánnyomozókat foglalkoztattak évente több százezer euró összegekért. A vádlottak padján ül az egykori menedzserek mellett négy volt rendőr is, akik állítólag bizalmas adatokat, így például büntetett előéletre vonatkozó információkat szereztek meg és adtak tovább a cég dolgozóiról és az egyes jelentkezőkről.
A botrányra 2021-ben derített fényt a Canard Enchainé szatirikus francia lap és a Mediapart hírportál.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!