
Jól vizsgáztak a katasztrófavédelem terén feladatokkal rendelkező hatóságok Szatmár megyei szervezetei, akik tegnap repülőtéri gyakorlat keretében mérték fel, hogy milyen mértékben tudnak megfelelni a követelményeknek.
2013. szeptember 11., 16:382013. szeptember 11., 16:38
2013. szeptember 11., 16:462013. szeptember 11., 16:46
A szatmárnémeti repülőtér szervezésében egy légi szerencsétlenség során adódó helyzetekben kellett feladatokat megoldaniuk a tűzoltóknak a rendőrséggel, a mentőszolgálattal, a megyei kórház sürgősségi osztályának munkatársaival és a nemzetközi vöröskereszt önkénteseivel közösen. A forgatókönyv szerint felszállás során leállt egy utasszállító gép egyik motorja, ezért a jármű lezuhant és kigyulladt. A katasztrófavédelemnek ki kellett mentenie és el kellett szállítania a 38 utast és a gép négyfős személyzetét a zuhogó esőben. Amint azt Nicolea Fechete, a szatmárnémeti repülőtér igazgatója kifejtette: mindenki jól vizsgázott, a segítség a megkötött megállapodásokban szereplő határidőkön belül érkezett, így elégedett. Hozzátette: arra is rájött, a törvénykezés változásai illetve bizonyos szerkezeti átalakítások miatt át kell dolgozniuk a tordai légibázissal kötött protokollumukat, mivel e téren volt egy kis zavar az együttműködésben.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
szóljon hozzá!