Hirdetés

Kárpát-medencei lovas színház a nagyváradi várban

•  Fotó: Szent László Egyesület

Fotó: Szent László Egyesület

Nem mindennapi előadásokon csendülnek fel musical-, opera- és operettrészletek a hónap végén Nagyváradon.

Bálint Eszter

2017. október 12., 22:412017. október 12., 22:41

Igazi kulturális csemege készül Nagyváradon: október végén két lovas színházi produkciót is bemutatnak a nagyváradi várban a Kárpát-medencei lovas színház elnevezésű projekt keretében.

Mint Zatykó Gyula, a váradi fellépéseket szervező Szent László Egyesület képviseletében csütörtökön a várban megtartott sajtótájékoztatón elmondta, épp helyszíni szemlén tartózkodik Váradon Derzsi György, az előadások rendezője, művészeti vezetője és Tóth Szilárd, a lovas produkció vezetője, és megfelelő helyszínnek találták a gyönyörűen felújított középkori vár belső udvarát.

Hirdetés

Mint kifejtették, a Kárpát-medencei lovas színház a határon átnyúló kulturális összefogást célzó európai uniós pályázat eredménye, és öt országot érint:

Szlovákiából Dunatőkésen, Magyarországon Győrben, Horvátországban Eszéken, Szlovéniában pedig Lendván is láthatja a közönség a szenzációsnak ígért produkciót. A magyarországi kezdeményezők arról is beszámoltak, hogy bár a tervek már az idei év elején körvonalazódtak, nehezen állt össze az öt országban tíz előadásosra tervezett turné.

Végül helyi partnerek segítségével mégis augusztus végére sikerült tető alá hozni, az idő rövidsége miatt azonban nem tudnak egy kész produkcióval turnézni, a színészek ugyanis addigra már számos más előadásba bekerültek. Ezért

október 28-án egy musical-összeállítással, október 29-én pedig egy opera- és operettválogatással állnak a váradi közönség elé

– a produkciók minden helyszínen hasonlóan állnak össze, de a színészek változnak. Ezekben az előadásokban 17–18 színészt és 15–20 lovat láthatunk. Arra az újságírói kérdésre, hogy milyen fajtájú lovakat használnak, esetleg van-e betaníthatóbb fajta, a lovas produkció vezetője nevetve szögezte le, minden lovat be lehet tanítani, csak rengeteg munka és idő szükséges hozzá.

Idézet
Amikor megkérdeznek, hogy nehéz-e lovagolni, vissza szoktam kérdezni, hogy háttal? Alatta? Mert rajta nem sokat vagyok”

– jegyezte meg viccesen Tóth Szilárd.

Derzsi György rendező elmondta, amellett, hogy a produkciókban az előadók lóháton énekelnek, lesz fergeteges kaszkadőrshow, római harci szekér, sok-sok magyar és nemzetközi ének. Tóth Szilárd szerint „szenzációs dolognak” lesznek szem- és fültanúi, akik betérnek az előadásokra – mondta el elöljáróban Zatykó Gyula. Hozzétette, a Váradon még kuriózumnak számító lovas színházi előadásokat szeretnék meghonosítani a városban, és például a Szent László Napokra is eljöhetne a társulat.

A győri Szent László Napokon különben immár hat éve tart ez a csapat felvonulást 300 emberrel és 100 lóval, és egy csatajelenetet is eljátszanak 100 ember és 50 ló bevonásával, illetve a Nemzeti Vágtán is rendszeresen megfordulnak. Előadásaik már két évben is megkapta az Év Show-ja díjat.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés

A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén

Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén
2026. április 27., hétfő

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron

Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron
2026. április 27., hétfő

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta

Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta
2026. április 25., szombat

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron

Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron
2026. április 23., csütörtök

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása

Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet

A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet
2026. április 22., szerda

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában

Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában
2026. április 19., vasárnap

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában

Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában
Hirdetés
Hirdetés