
Fotó: Barabás Ákos
Új helyszínen és sok újdonsággal várják az érdeklődőket a 26. alkalommal rendezendő erdőszentgyörgyi városnapokon, amelyet április 21–23. között tartanak.
2017. április 05., 14:542017. április 05., 14:54
A több ezer embert megmozgató rendezvényt ezúttal új helyszínre költöztetik, a futballpálya helyett a polgármesteri hivatal melletti téren és a mintegy 700 méteres utcán zajlik a rendezvénysorozat. „Rengeteg programot, eseményt tartogat a látogatóknak az idei Szent György Napok. Az 5100 lakosú kisváros ilyenkor mutatja meg igazán értékeit és lehetőségeit a Maros megyeieknek, és nemcsak nekik\" – mondta Csibi Attila Zoltán, a település polgármestere.
Hozzátette, a háromnapos programból kiemelné, hogy náluk vendégszerepel a temesvári Csiky Gergely-színház, a Hair című musicalt adják elő. Az előadás újdonság minden szempontból, mert a temesvári teátrum eddig még nem játszotta szabadtéren a musicalt, valamint Erdőszentgyörgyön még nem adott elő senki musicalt. A produkció másik különlegessége, hogy Tar Mónika erdőszentgyörgyi színésznő is játszik benne.
Ambrus Róbert, a városnapok programfelelőse elmondta, a Szent György Napokról nem hiányozhat a sport, modern tánc és népzene sem. A Civilfeszt már ötödik éve része a városnapok programsorozatának, ez segít a környéken működő civil szervezeteknek bemutatkozni, valamint ennek keretében különböző kézműves tevékenységeket is kipróbálhatnak a látogatók. „A rendezvény egyik újdonsága, hogy jelen lesz a Székelyföldi Legendárium csapata, aki feltérképezheti a városhoz köthető legendákat. Kilenc testvértelepülésünk is mondákkal érkezik majd, tehát igazi Kárpát-medencei legendavadászatban vehetnek részt a látogatók\" – mutatott rá Ambrus Róbert.
A városnapok koncertsorozatát pénteken a marosvásárhelyi Bronx együttes nyitja, majd Andrea Bălan énekes lép színpadra. Szombaton a Parno Graszt zenekar húzza a talpalávalót, valamint a Balkán Fanatik is fellép. Vasárnap hagyományosan a néptáncé a főszerep, magyar és román néptáncegyüttesek is fellépnek, majd a Bekecs Néptáncegyüttes nagyszínpadi előadását tekinthetik meg az érdeklődők. A vasárnapi programot és egyben a háromnapos ünnepet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásában elhangzó Hair musical zárja.
Menyhárt István, a Europe Direct erdőszentgyörgyi menedzsere ismertette azt a pályázatot, amelynek köszönhetően előteremtik az esemény lebonyolításához szükséges anyagi hátteret. A Szent György Napok költsége nem a város költségvetését terheli, hanem egy európai uniós pályázatnak köszönhetően sikerült megszerezni a mintegy 25 ezer eurónyi összeget. A Szent György Napokat több településen ugyanabban az időpontban, minden év április 24-e környékén, sárkányölő Szent György ünnepén szervezik.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.