
Fotó: A szerző felvétele
2010. augusztus 20., 09:152010. augusztus 20., 09:15
A kézilabdapályán felállított színpadon többek között néptáncbemutatókat, modern- és társaságitánc-előadásokat, valamint könnyűzenei koncerteket láthat a nagyérdemű. Emellett több szórakoztató játékot és sportprogramot is ajánlanak a kikapcsolódni vágyóknak. „Az előadásokat a kultúrház növendékei mutatják be, akiket vezetőtanáraik készítettek fel.
A táncnapon például 5 csoport, mintegy 103 fiatal mutatott be különböző koreográfiájú és műfajú táncokat. Fellépőruháikat ők maguk varrták, és a kultúrház keretében működő táncfoglalkozásokon tanultakat mutatták be, továbbá az egyik helyi magántánciskola növendékei is megörvendeztették a helyi közönséget” – közölte lapunkkal Bogdan Georgescu, a nagykárolyi önkormányzat kulturális igazgatóságának vezetője. A legnagyobb érdeklődésre a pénteken megrendezendő, a fesztivál záróakkordjának számító A város legerősebb embere verseny számíthat.
A vetélkedőt este kilenctől Remember Beatles-koncert követi, melyen a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának színészei adnak elő dalokat az idén 50 éves angol beatzenekar repertoárjából. Szintén a fesztivál zárónapján,18 órától a magyarországi kerékpáros, Lénárt Ferenc Európa körüli útjáról mutat be filmet, és a Magyarországról a pekingi olimpiáig tartó bicikliútján szerzett élményeiről mesél a nagykárolyi kulturális központ épületében.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.