
Pakot István és a Small Town, Big Band az Alias Sinatra című emlékestet mutatja be szombaton Kézdivásárhelyen – Frank Sinatra dalait elevenítik fel, ugyanakkor felidézik a „The Voice"-nak nevezett énekes életének és zenei munkásságának részleteit.
2013. december 12., 16:552013. december 12., 16:55
2013. december 12., 16:562013. december 12., 16:56
Pakot István sepsiszentgyörgyi előadóművész kezdeményezésére idén áprilisban, a Szent György Napokon mutatták be először a produkciót, a kézdivásárhelyi Vigadóban szombaton 19 órától hetedik alkalommal viszik színre. Decemberben a Gyergyószentmiklósi Városnapokon is felléptek, az adventi időszakra való tekintettel két karácsonyi dallal bővítették a repertoárt, így a nagy Sinatra közönség-kedvencek, mint Strangers In The Night, Heaven, The Way You Look Tonight, My Way, New York és a Love And Marriage mellett felcsendül a Let it Snow és a Santa Claus in Town.
Pakot István a Krónikának elmondta, a produkcióban benne van a felkészülés, a kutakodás, az hogy „emeli kalapját” Sinatra előtt, ezért is tartotta fontosnak, hogy elmondja a közönségnek, amit a „Hang” életéből, zenei munkásságából érdekesnek talált, az előadás vezérfonala a Grammy-díjak és több millió eladott lemez által fémjelzett életmű bemutatása. A jövő évre a repertoár és a zenekar bővítését tervezik, mondta Pakot István.
Az előadáshoz első lépésben nem volt könnyű összegyűjteni a kottákat, különböző zenei fórumokon találták meg, hiszen a jogdíjakra nem futotta, a legnépszerűbb dalokat kevéssel a premier előtt sikerült felkutatni. Most azonban sok kottát kaptak Kovács Linda dzsesszénekesnő közbejárására a Budapest Jazz Orchestrától, így van anyag a repertoár bővítésére. Pakot István abban bízik, hogy sikerül összehozni az eredeti big band felállást, és jövőben már 17 tagú zenekar szólaltatja meg az Alias Sinatra-t.
A gitár, zongora, nagybőgő és dob mellett 13 fúvóst szeretne, hiszen a jelenlegi ötös felállás a minimál megoldás: megszólal a zenekar, de ha a szólamok bővülnek, nagyobbat üthet, más energiákat mozgat meg. A produkcióba vonósnégyes és vokalisták is bevonhatók, vázolta terveit az előadóművész. Pakot István szerint a Frank Sinatra emlékest helyi termék, sepsiszentgyörgyi zenészek produktuma, ezért szeretnének Sepsiszentgyörgyön egy ingyen koncertet, de Erdélyben több helyre elvinnék, hiszen a romániai magyar zenei porondon egyedülálló. Ezeket a közös sztenderdeket nemcsak Sinatra, hanem például Ella Fitzgerald, Nat King Cole és a jelenlegi big band élen járója, Michael Bublé is játssza.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
szóljon hozzá!