2008. április 14., 00:002008. április 14., 00:00
A News of the World udvari bennfentesei szerint Kamilla – a walesi herceg második felesége – gyűlöli a protokolláris utazásokat, azt, hogy olyan sok programon kell részt vennie, és azt is, hogy Károly vidéki rezidenciáján, Highgrove-ban a vendégekkel kell bájcseverésznie. A 60 éves Kamilla azt mondogatja barátainak, hogy szeretné korábbi életét élni, olyan élvezetekkel, mint például a dohányzás vagy egy kávézás az ismerősökkel. A lap egyik udvari forrása szerint Kamilla a hivatalos highgrove-i rendezvényeken csak „önt magának egy italt, leül egy sarokba, és távol tartja magát az eseményektől”, a férjével nemrégiben tett hivatalos karibi körutat pedig egyszerűen „rémálomként” írta le baráti körében.
MTI
Szeptember végéig látogatható a Kolozsvári tengerek kincsei című időszaki tárlat, amely az egyetem őslénytani gyűjteményeit és Kolozs megye természeti örökségét mutatja be beltéri és kültéri installációkon keresztül.
A kolozsvári városrendezési bizottság jóváhagyta a város első kisállattemetőjének létrehozását.
Bár sok helyen felhő borította az eget, Erdély-szerte meg lehetett csodálni vasárnap este a teljes holdfogyatkozást. Néhány felvételen mutatjuk, miként festett – hiszen sok esetben valóban festői volt – az égi jelenség.
Egy véletlenül rögzített beszélgetésen Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a halhatatlanság lehetőségéről elmélkedtek.
A ChatGPT-t üzemeltető amerikai OpenAI bejelentette, hogy szülői felügyeleti mechanizmust vezet be a platformon, miután augusztus végén amerikai szülők azzal vádolták meg a chatbotot, hogy öngyilkosságra buzdította gyermeküket.
Tavaly az Európai Unió lakosságának 8,5 százaléka nem engedhette meg magának, hogy minden második nap húst, halat vagy ezzel egyenértékű vegetáriánus ételt fogyasszon; ez az arány 1 százalékponttal kisebb a 2023-ban jegyzettnél.
A kutatások szerint a filozófia nyitottabbá és tudatosabbá formálja a gondolkodást, Romániában azonban egyre inkább háttérbe szorul az oktatásban.
Augusztus 26-án tartják világszerte a nemzetközi kutyanapot. Erdélyben is állatvédő eseményekkel hívják fel a figyelmet civil szervezetek az ember hűséges barátjára, az ebre.
A Kolozsvári Magyar Napok egyik legkedveltebb helyszíne minden évben a Farkas utca, ahol a vásár standjai között sétálva az ember könnyen elveszhet az illatok, színek és hangok kavalkádjában.
Bukarestben készül a világ egyik legdrágább magánbunkere Andrew és Tristan Tate számára. A föld alatti luxusmenedék 3,9 millió dollárba kerül, és még sztriptízrúddal felszerelt szórakoztatóterem is lesz benne.