
Színes programkínálattal várják a résztvevőket hétvégén a Kolozs megyei Kalotaszentkirályon rendezendő 12. Csipkebogyó-fesztiválon.
2017. október 19., 16:162017. október 19., 16:16
2017. október 19., 16:432017. október 19., 16:43
Kulturális, gasztronómiai és szórakozató programokon vehetnek részt az érdeklődők a 12. Csipkebogyó-fesztiválon, amelyet pénteken és szombaton szerveznek a Kolozs megyei Kalotaszentkirályon.
A rendezvénysorozatot pénteken 20 órától Kovács Kurucz János Kalotaszegi krónikácskák című könyvének bemutatója nyitja a helyi kultúrotthonban, majd 20.30-tól Dr. Hevesi Attila geográfus Kalotaszeg közelmúltja (1969-2002) egy anyaországi szemével című, diavetítéssel egybekötött előadását követi figyelemmel a közönség. 21.30-tól szintén vetítéssel egybekötött produkciót tekinthetnek meg az érdeklődők Marosán Csaba színművész előadásában, Bomlott cimbalom – Arany János ismeretlen arca címmel.
ahol előkészítik, feldíszítik a standokat. 10.30-tól megnyitják Sinkó Kalló Katalin Kalotaszegi nagyírásos címet viselő kiállítását a zentelkei imateremben, majd 11 órától kezdetét veszi a csipkeízfőző-verseny. A néptánccsoportok 11.30-tól felvonulnak a kultúrotthontól a Szent István-parkig, 12 órától pedig információs kapukat adnak át. Az ünnepségen Póka András-György polgármester mond köszöntőbeszédet, fellép a csongrádi fúvózenekar, valamint a helyi Felszeg Gyöngye Néptánccsoport.
ahol színpadra lép a bánffyhunyadi Suhanc Néptánccsoport, a csongrádi fúvószenekar, az est folyamán kihirdetik a verseny eredményét, illetve Juhász István retró zenével várja a bulizni vágyókat.
A szervezők állandó programokat is kínálnak szombatra: a kalotaszentkirályi tájház látogatása 10–16 óra között, az Ady Endre-emlékszoba megtekintése 10–12 és 14–16 óra között, a református erődtemplom látogatása 10–12 és 14–16 óra között. Lehetőség nyílik lovasszekerezésre a faluban Szent István-park – Bánffy-ház – Központ – Szent István-park útvonalon, illetve gyerekek lovagoltatására Betlendi Beáta és István felügyelete alatt, 11–14 óra között.
Szintén szombaton a Kolozsvári Kulturális Központ bújócskaversenyt szervez az Iluska panzió udvarán. A népművészeti vásárban számos érdekességet próbálhatnak ki a látogatók, mint a fafaragás, bútorfestés, kosárfonás, gyöngyfűzés. A szervezők különböző szörpökkel, bográcsgulyással, töltöttkáposztával, miccsel, sajttal, mézzel, lekvárokkal, süteményekkel várják a vendégeket.
Számos pozitív hatása van Kalotaszeg jellegzetes növényének
A csipkebogyó a vadrózsa és a japán rózsa gyógyhatású áltermése, népies nevei: csipke, hecsedli, hecserli, bicske. A-, B1-, B2-, és K-vitamin található benne, de legfontosabb hatóanyaga a természetes C-vitamin. A csipkebogyó az első őszi fagyok idején érik be. A termés színe változó, a narancssárga színű még nem egészen érett, míg a sötét mélyvörös már puha húsú túlérett. A csipkebogyó tápértéke akkor a legmagasabb, ha leszedése után azonnal felhasználjuk. A bogyót gyógytea, gyümölcsbor, szörp vagy lekvár, mártás, leves készítésére használjuk. A csipkebogyóból hideg eljárással készített italok nagyon sok C-vitamint tartalmaznak, ezért a napi fogyasztásával a szervezet ellenálló képességét növelik.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!