Hirdetés

„Kalasnyikov” az esőben

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

A zord időjárás ellenére lelkesen ünnepelték a váradiak Goran Bregovicsot és zenekarát, a The Wedding and Funeral Orchestrát; a koncertet a pénteken kezdődött és október 12-éig tartó Nagyváradi Ősz rendezvénysorozat keretében láthatta-hallhatta a közönség. A Nagyváradi Ősz szervezői több programot is kénytelenek voltak átütemezni, vagy alternatív helyszínen megtartani a hétvégén: a zord időjárás és a szinte folyamatos eső ugyanis lehetetlenné tette, hogy a sétálóutcában tartsák meg a váradi képzőművészek utcai kiállítását, így pénteken és szombaton a Fekete Sas palota passzázsában gyönyörködhettek az alkotásokban az arra járók.

2008. szeptember 22., 00:002008. szeptember 22., 00:00

A sétálóutcában ellenben hatalmas fényképeket láthatnak az érdeklődők: Ferenczi Márk Róbert és Harris Wallmen fotográfus készítette az Együttélés című tárlat óriásképeit, melyeken különböző életkorú és foglalkozású emberek láthatóak.

Sztárallűröktől mentes zenész
Bár lemezlovasok és más fellépők pénteken este is szórakoztatták a közönséget a Kossuth (Independenţei) téri és a Bémer (Ferdinand) téri színpadon, a Nagyváradi Ősz csúcspontját kétségtelenül Goran Bregovics és a The Wedding and Funeral Orchestra tíz tagjának közel kétórás fellépése jelentette. Bár akadt olyan résztvevő is, akinek Bregovics neve önmagában nem sokat mondott, a Kusturica-filmek vagy az Arizonai álmodozók zenéjének említésére azonnal tudta, miről van szó. A sajtótájékoztatóra Bregovics mosolygós, sztárallűröktől mentes zenészként érkezett, aki egyébként ma Slatinán lép fel, majd oroszországi turnéra indul. Koncertjének kezdetére elállt az eső, bár az sem zavarta volna a színpad előtt összegyűlt tömeget. A csendőrök kétezer emberre tippeltek, a sajtósok inkább négy-ötezerre becsülték az összegyűltek számát. A zenészek a tömegből érkeztek a színpadra, hangszereikkel felelgetve egymásnak, majd berobbant Bregovics a televízióból jól ismert fehér nadrágban és ingben, és máris szólt a Gas Gas. Kevésbé ismert dalok is elhangzottak, de szólt első világháborús katonanóta is, majd a ráadáskor ki hangosan énekelte, ki pedig dudorászta a jól ismert slágereket: Ederlezi, Mesacina, In the Death Car, majd végső ráadásként a Kalasnyikovra tombolt a tömeg.

Sörfesztivál forralt borral
A városközpontot ellepték a sörsátrak, melyeknél főleg az esti koncertek után kerestek enni- vagy innivalót a váradiak. Bár idén a megszokottnál hamarabb tartották meg a sörfesztivált, hogy „ne fagyjunk meg a sörünkkel a kezünkben”, indokolták a szervezők – ezért a forralt bornak és a helyben sütött húsoknak volt a legnagyobb keletje. A sörfesztivál azonban csak a kezdet volt, szeptember 26–28. között borfesztivált tartanak a nagyváradi várban, október 3–5. között pedig a Rhédey (Bălcescu) parkban lesz pálinkavásár. A „kocsmaszínház” folyamatosan működik, ma 20 órától a Cyrano kávéházban Herman Ferenc nagyváradi színművész Svejk című előadása látható, kedden délben a Városi Művelődési Házban Kristófi János festményeiből nyitnak tárlatot, 20 órától pedig a Louis kávéházban a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Simply Merlin című előadását láthatják az érdeklődők.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 07., péntek

Tengeri aknák, drónmaradványok a Dunában: a háború miatt veszélyben a delta ökoszisztémája

Felborult a Duna-delta ökológiai egyensúlya az orosz–ukrán háború óta. A delta romániai partjaihoz sodródó „háborús hulladék” miatt csökkent a halállomány, továbbá egyes madárfajok a rezervátum romániai oldalára menekültek a háború elől – írja a Le Monde.

Tengeri aknák, drónmaradványok a Dunában: a háború miatt veszélyben a delta ökoszisztémája
Hirdetés
2025. november 06., csütörtök

Támogatási kampánnyal segítenének a rászorulókon

„Ne éhezzen senki!” támogatási kampány indul Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Nagyváradon, hogy a rászorulók számára a hideg téli hónapokra tartós élelmet és meleg ételt biztosítsanak.

Támogatási kampánnyal segítenének a rászorulókon
2025. november 06., csütörtök

Börtönbe vonul a bántalmazó manelés, ha megtalálják a rendőrök

Jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a brassói ítélőtábla emberölési kísérlet és garázdaság miatt Dani Mocanu manele-énekest.

Börtönbe vonul a bántalmazó manelés, ha megtalálják a rendőrök
2025. november 04., kedd

Lovagi rangra emelte a brit uralkodó David Beckhamet

Lovagi rangra emelte kedden a brit uralkodó a korábbi világsztár labdarúgót, David Beckhamet.

Lovagi rangra emelte a brit uralkodó David Beckhamet
Hirdetés
2025. november 04., kedd

Első ízben lett homoszexualitását nyíltan vállaló színész az év „legszexibb férfija”

Jonathan Bailey brit színész lett a People magazin történetének első nyíltan meleg férfija, akit „a legszexibb férfinak” választottak.

Első ízben lett homoszexualitását nyíltan vállaló színész az év „legszexibb férfija”
2025. november 04., kedd

Újra magyar kézben a Sziget, már a 2026-os fesztivál időpontja is megvan

Újra magyar kézben a Sziget: Európa egyik legnagyobb fesztiválja az eddigi menedzsmenttel és szervezői csapattal, az egykori alapító, Gerendai Károly stratégiai vezetésével vág neki a 2026-os rendezvény szervezésének.

Újra magyar kézben a Sziget, már a 2026-os fesztivál időpontja is megvan
2025. november 04., kedd

Medve, játék, tanulás: fesztivál hozta közelebb a székely diákokhoz a környezetvédelmet

Csíkszentimrei diákok a Krónikának elküldött üzeneteikben mesélték el a tusnádfürdői medvefesztivállal kapcsolatos élményeiket. A rendezvényen nemcsak a medvéről tanultak, hanem arról is, hogyan lehet felelősen, biztonságosan együtt élni a természettel.

Medve, játék, tanulás: fesztivál hozta közelebb a székely diákokhoz a környezetvédelmet
Hirdetés
2025. november 03., hétfő

Charley Ottley román állampolgári esküt tesz

A Románia természeti szépségeit világszerte népszerűsítő brit újságíró és filmproducer, Charley Ottley hivatalosan is román állampolgár lesz. Az állampolgársági esküt november 6-án teszi le Bukarestben.

Charley Ottley román állampolgári esküt tesz
2025. november 02., vasárnap

Nobel-díjas tudós: az AI-forradalom gazdasági logikája nem hagy sok teret az emberi munkaerőnek

Az mesterséges intelligencia által hozott, úgynevezett AI-forradalom gazdasági logikája nem hagy sok teret az emberi munkaerőnek.

Nobel-díjas tudós: az AI-forradalom gazdasági logikája nem hagy sok teret az emberi munkaerőnek
2025. november 01., szombat

Egekben a várható lottófőnyeremények: esélyek és veszélyek

Közelít a mindenkori országos rekordhoz a hatoslottó várható főnyereménye Romániában, miközben a Joker játék már 25 éves története legnagyobb összegével kecsegtet.

Egekben a várható lottófőnyeremények: esélyek és veszélyek
Hirdetés
Hirdetés