
Fotó: Tóth Gödri Iringó
Júniustól kísérleti jelleggel, a jövő év elejétől pedig végleges hatállyal bevezetik az előjegyzési rendszert az egynapos turisták esetében Velencében, ahova első ízben húsvétkor tértek vissza igazán tömegesen a látogatók.
2022. április 19., 20:462022. április 19., 20:46
Luigi Brugnaro polgármester a La Repubblica című lapban kedden megjelent interjúban jelentette be, hogy júniustól életbe léptetik az évek óta tervezett előjegyzési és belépődíjas rendszert az egyre növekvő turistaáradat szabályozása érdekében. A polgármester szerint Velence a világon az első olyan város, ahol bevezetik ezt a „nehéz kísérletet”.
A díj összegét igyekeznek majd úgy megállapítani, hogy a turisták száma ne haladja meg a napi 40-50 ezret.
A koronavírus-járvány csillapultával fokozatosan visszatértek a turisták, de az első igazi áradatot húsvétkor észlelték: vasárnap 140 ezren, hétfőn közel 100 ezren érkeztek.
Az előzetes online regisztrációt kezdetben különféle kedvezményekkel, például olcsóbb múzeumi belépőjegyekkel ösztönzik. Elvárják az előjegyzést a Veneto tartományban élő olaszoktól is, akiknek azonban nem kell fizetniük, és indokolt esetben, például temetés vagy rokonlátogatás esetén, regisztrálniuk sem kell.
Elképzelhető, hogy idővel a város legfontosabb belépési pontjain kapukat állítanak fel a rendszer zavartalan működtetése céljából.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
Gasztronómiai szempontból a csalán érdekes átmenet a vadnövény és a kultúrnövény között. Íze a spenótra emlékeztet, de annál ásványosabb, kissé földesebb, „zöldebb” karakterű.
A világ ötödik legmagasabb csúcsára, a 8462 méteres Makalura indult Varga Csaba. Siker esetén ez lehet a nagyváradi hegymászó hetedik nyolcezrese, amelyet pótlólagos oxigén és teherhordók nélkül hódít meg.
szóljon hozzá!