2008. július 10., 00:002008. július 10., 00:00
A 44 éves színésznõ az In-I címû elõadásban lép majd a londoni Nemzeti Színház színpadára, mielõtt világkörüli turnéra indulna a show csapatával. A Csokoládé és Az angol beteg címû filmek sztárja bevallása szerint soha nem táncolt még színpadon. „Még nem tudom, mi lesz ennek a vége, de az biztos, hogy az az ösvény, amire ráléptünk, radikálisan megváltoztat engem” – fogalmazott a színésznõ. A férfi és a nõ kapcsolatát elemzõ elõadást szeptember 6-án mutatják be Londonban, Anish Kapoor rendezésében. A show furcsa címe az Inside Eye (Belsõ szem) munkacím rövidítése, amely a rendezõ szerint azután született, hogy a szereplõk nem tudtak megállapodni saját címjavaslataikról.
A brit fõvárosban tartott premiert követõen a show turnéra indul, amelynek során a világ kulturális központjaiban – közte Olaszországban, Kanadában, az Egyesült Államokban, Japánban és Ausztráliában – lépnek színpadra a mûvészek.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.