2013. március 14., 07:522013. március 14., 07:52
A már hagyományossá vált előválogatókat idén is Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és Nagyváradon szervezik – jelentette be Jakab Adorján, a rendezvény főszervezője tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján. A rendezvényt idén is az RMDSZ és a Communitas Alapítvány támogatja. Az előválogatókat Vásárhelyen április
4-én 20 órától a Jazz & Blues Club-ban, Székelyudvarhelyen április 5-én 19 órától, Nagyváradon pedig április 7-én szintén 19 órai kezdettel rendezik meg. A legjobb fellépők részt vehetnek a Humorfesztivál döntőjén, erre április 13-án Kolozsváron kerül sor.
A szervezők vállalják a jelentkezők útiköltségét a kolozsvári döntőre és szállást is biztosítanak. A fődíj 1000 lej, a magukat kipróbálni vágyó jelentkezők a verseny@humorfeszt.ro drótpostacímen nevezhetnek be a versenyre egészen március 29-éig. Bálint Ferenc, a humortársulat másik tagja ugyanakkor arról értekezett, hogy az idei fesztivál elsősorban abban fog különbözni korábbi kiadásaitól, hogy több lesz a közös produkció. Így Felméri Péter előadásában a Szomszédnéni is meg fog jelenni, hiszen javában dolgoznak az Akciós medve című közös estjükön.
A nyitó eseményt április 12-én Marosvásárhelyen, a nemzeti színházban szervezik 19 órától a Szomszédnéni egész estés műsorával. Az előadást a kolozsvári közönség is megtekintheti április 14-én a magyar operában. A fesztivál versenyére egy nappal korábban a kolozsvári diákművelődési házban kerül sor a Showder klub tagjainak a fellépésével együtt.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).