
2012. január 30., 08:432012. január 30., 08:43
Mint Nagy Tivadar, az együttes vezetője hangsúlyozta, nemcsak koncertekre kell számítaniuk az érdeklődőknek, hanem rendhagyóbb eseményekre is, mint például egy kiállítás, amely a ROLE elmúlt 25 évét mutatná be, többek között fényképek, újságcikkek, plakátok segítségével.
„Terveink szerint ez a kiállítás egy kicsit tükrözné a múltat, de nemcsak a zenekar szempontjából, hanem átfogóbb képet nyújtana Csíkszereda és egész Erdély életéről is” – magyarázta. Ugyanakkor egy könyvet is szeretnének kiadni, várhatóan pünkösdkor, amelyet interjúk alapján állítanának össze, a megkérdezettek között pedig a zenekar valamikori tagjai mellett szerepelnének barátok, rajongók, koncertszervezők is. A könyv két hangzóanyagot is fog tartalmazni, a moldvai csángó dalokból összeállított Pille című műsort, illetve a Daltartozás című anyagot, ami a ROLE progresszívrock-dalait tartalmazná – számolt be Nagy Tivadar.
Az eseménysorozat legkiemelkedőbb pontja az a július 21-i koncert lesz, amelyet professzionális technikai háttérrel, volt zenekari tagokkal, magyar és nemzetközi meghívottakkal tartanak majd. A pénteki sajtótájékoztató fő mozzanata a Budapesten, Gulyás Tibor filmes szakember által készített videoklip bemutatása volt, a ROLE zenekar Ady Endre: Az ágyam hívogat című versét zenésítette meg.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).