
Több háromszéki vállalkozás kezdeményezte a „Mosolygós gyermekekért” mottójú, Kid Mania Nap elnevezésű jótékonysági rendezvényt, melynek bevételét a sepsiszentgyörgyi Koldus és Királyfi Sürgősségi Befogadóközpont lakóinak megsegítésére ajánlják fel.
2014. július 28., 09:552014. július 28., 09:55
Szombaton több százan fordultak meg a polgármesteri hivatal és a Rézkakas vendéglő közti belső udvaron, a gyerekek kézműveskedtek, színdarabok, koncertek és bohóc szórakoztatta őket. A rendezvény keretében a kicsik mászófalon kapaszkodhattak fel, jelen volt a máltai szeretetszolgálat, a Batyus Néptáncegyüttes, és zumbapartira is sor került. A mancsfal is nagy népszerűségnek örvendett, a gyerekek festékes kezüket nyomták rá, és aláírták – az alkotás bekerül a befogadó-központba.
A résztvevők ötlejes értékjegyeket is vásárolhattak, cserében egy tál ételt kaptak, de sokan az összegnél nagyobb adományt ajánlottak fel. Emellett több képzőművész ajánlotta fel alkotásait árverezésre.
Lőrincz Lehel, az egyik kezdeményező vállalkozó lapunknak elmondta, több ezer lej gyűlt össze, a rendezvény megszervezésére fordított összeg a jótékonysági gyermeknapot támogató cégek felajánlása. Az öszszegyűlt pénzből a befogadóközpont kis lakóit kirándulni viszik.
A sepsiszentgyörgyi központ jelenleg 21, állami gondozásban levő gyereknek ad otthont, akik szintén részt vettek a szombati rendezvényen: verseket, énekeket adtak elő, örültek, hogy a figyelem középpontjába kerültek. Lőrincz Lehel azt is elmondta, a karitatív rendezvényeket folytatni fogják.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!