Kopjafát állítottak a csíksomlyói motorostúra emlékére a Szent István gyermekotthon udvarán, a Mária-kertben szombaton.
2013. augusztus 25., 18:272013. augusztus 25., 18:27
2013. augusztus 25., 18:272013. augusztus 25., 18:27
A jótékonysági túrát Böjte atya árváinak megsegítésére szervezték. Székelyudvarhelyről indultak, majd Csíkszereda központjában gyülekeztek a motorostúra résztvevői, innen vonultak fel a csíksomlyói Szent István gyermekotthonhoz.
Az intézmény udvarára több mint 200 motoros hajtott be, de a rendezvényen ennél jóval többen vettek részt. Sokan érkeztek Magyarországról, de akadt olyan is, aki egyenesen Olaszországból jött, és több mint két hetet töltött úton. „Kibéden szálltam meg, mert odavalósi vagyok, aztán Székelyudvarhelyen csatlakoztam a többiekhez\" – mondta Seprődi Sándor. A motorosokat Böjte Csaba atya köszöntötte a színpadon. Elmondta, a gyermekotthonban közel száz gyermek él jelenleg, az elmúlt húsz évben pedig ötezer gyermeket neveltek ott fel. A felszólalásokat követően felavatták a túra emlékére állított kopjafát.
Az ünnepségen a gyermekotthon lakói a résztvevőkkel közösen énekelték el a Mária-himnuszt. „A kopjafa buzogányban végződik, mert harcolnunk kell, a magyar kereszt a nemzetiségünk jelképe, a tulipán pedig a szereteté, hiszen szeretetből indul ki az egész megmozdulásunk\" – mondta ifj. Pálffy Béla, a jótékonysági motorostúra főszervezője. A kopjafát végül Böjte atya megáldotta, aztán a színpadon a gyermekotthon lakói adtak elő zenés-táncos műsort, melybe végül mindenki bekapcsolódott. „Böjte atya misszióját támogatnunk kell, hisz egyedül nem tudná ő se végezni, de önmagunkban mi is kevesek lennénk. Hogyha egymás mellé állunk, akkor eljutunk valahová\" – emelte ki a főszervező. „Istennek hála, nagyon örvendünk, hogy eljöttek újból. Mindenütt nagy szeretettel fogadjuk, minden házunkban otthon vannak.
Amúgy a Szent Ferenc Alapítvány jelmondata az, hogy vendég jött, Krisztus jött, úgyhogy mindenkinek nagyon örvendünk. Azoknak, akik egy tank benzin árát is nekünk adják, nagy-nagy szeretettel köszönjük\" – fogalmazott Böjte atya. A motorostúrát a tervek szerint jövőre a Gyimesekben szervezik meg.
Barabás Hajnal
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!