
A csíkiak és az évről évre pünkösdkor Csíksomlyóra zarándoklók megszokhatták már, hogy a csíkszeredai Role zenekar ez idő tájt jótékonysági koncertet tart. Az idén tizedik alkalommal sorra kerülő szombati koncertre számos meglepetéssel készültek.
2014. június 05., 19:282014. június 05., 19:28
A Szakszervezetek Művelődési Házában tartandó fellépésen az öt hónapos, tüdőműtétre szoruló Kohlruss Natasának lehet adományozni. A Role az elmúlt években műtétekre váró gyerekeknek gyűjtött adományt a pünkösdi koncertekkor, tavaly a Szent Ágoston gyógypedagógiai központ építésére gyűjtöttek. „Nem a koncertnek köszönhetően gyűl össze minden pénz, de azért elindít valamit” – mondta el Sántha Zsuzsa, a zenekar tagja.
Nagy Tivadar, az együttes vezetője hozzáfűzte, mindenképpen figyelemfelkeltő hatása van az ilyen jellegű a koncertnek. „A világ minden sarkából jönnek ilyenkor emberek. Valamelyik évben véletlenül egy hivatalos szervtől volt egy hölgy a koncerten, aki rájött, hogy nekik van módjuk segíteni, csak nem tudta, hogy szükség van rá. Sosem lehet tudni, hogy honnan jön a segítség, de mindig jön, hála Istennek. A közösségnek olyan ereje van, hogy az ember el sem tudja képzelni” – mutatott rá a zenekarvezető. Hozzátette, a pünkösdi koncerthez ellentétes érzelmek fűzik őket.
„Lássuk be, jobb lenne, ha nem lenne szükség arra, hogy segítség jellegű legyen a koncert. Egyfelől sajnálatos, másfelől viszont nagyon jó érzés, amikor sikerül valakin segíteni a közösség erejével. Mi leginkább kanócnak számítunk ezen a koncerten. Mert bár a szükséges pénzösszeg nem ekkor gyűl össze, de hihetetlen hullámokat indít el. Az is megtörtént már, hogy a beharangozásnak köszönhetően egy motorosklub tagjai szinte a teljes összeget hozták a szükséges műtétre” – fogalmazott Nagy Tivadar.
Hozzátette, számukra minden ilyen koncert egyformán fontos, nemcsak a jubileumi. A zenekar ezúttal is próbál minél több dalt felvonultatni műsorából. Olyan dalokat válogattak össze, amelyek illenek a pünkösd hangulatához: népdalfeldolgozások, megzenésített versek, vallásos, archaikus szövegű dalok. A koncerten közreműködik a csíkzsögödi Harom Néptáncegyüttes, de több meglepetést is tartogatnak a zenekar tagjai. Az egyik meglepetést el is árulták: a koncerten mutatják be a zenekar legújabb videoklipjét, amely József Attila-albumuk egyik dalára készült.
„Sántha Dénesnek köszönhetjük a klipet, aki nagyszerű munkát végzett. A képi anyag a közvetlen környezetünkben készült, a feldolgozás is, tehát ez százszázalékosan székely termék” – ajánlja Nagy Tivadar. Két bankszámlára is lehet utalni az adományokat.
A lejes és eurós bankszámla tulajdonosának teljes neve Kohlruss Szilveszter Csaba, a számlanyitás helye OTP Bank, csíkszeredai kirendeltség.
A lejes számla száma (Cod IBAN): RO94 OTPV 2600 0083 0245 RO01.
Az eurós számla száma: RO51 OTPV 2600 0083 0245 EU01. SWIFT-kód: OTPVROBU.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!