
A Disney stúdió bejelentése szerint a klasszikus Mary Poppins-film folytatása 2018 karácsonyán debütál az észak-amerikai mozikban, a címszerepet Emily Blunt alakítja majd.
2016. június 02., 12:492016. június 02., 12:49
A Mary Poppins című zenés filmet Julie Andrews főszereplésével 1964-ben mutatták be. A folytatáson évek óta dolgozik a Disney filmstúdió, amely kedden hozta nyilvánosságra azt is, hogy a produkció a Mary Poppins visszatér (Mary Poppins Returns) címet kapta – írta az MTI.
A csodálatos nevelőnőről szóló filmet Rob Marshall rendezi Pamela Lyndon Travers regényei nyomán. A film zenéjét Marc Shaiman komponálja, az eredeti betétdalokat szintén Shaiman szerzi a dalszövegíró Scott Wittmannel. Az első Mary Poppins-regényt 1934-ben publikálta Travers. Az írónak 1935 és 1988 között hét regénye jelent meg a nevelőnő és a Banks család kalandjairól.
A Mary Poppins visszatér az 1930-as évek gazdasági válságának idején játszódik Londonban. Jane és Michael Banks már felnőttek, és egy családi tragédia után Michael három gyerekével együtt felkeresik egykori nevelőnőjüket, Mary Poppinst. 2013-ban egyébként Banks úr megmentése címmel játékfilm készült a Mary Poppins megfilmesítésének történetéről, amelyben az írónőt Emma Thompson alakította. A most készülő filmben a főszerepet a 33 éves angol színésznő, Emily Blunt játssza, aki feltűnt többek közt Az ifjú Viktória királynő és Az ördög Pradát visel című filmekben is.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!