Kitiltanák az autós forgalmat a Brassó megyei Szászfehéregyházáról az április és október közötti időszakban. Az odaérkező turistákat a falu szélén lévő parkolóból lovas kocsikkal szállítanák a település területén. A felvetést azzal indokolják, hogy megőriznék a falu eredetiségét – közölte Caroline Fernolend megyei tanácsos – írja az Agerpres.
2016. december 28., 19:462016. december 28., 19:46
„Idén 35 ezer turista látogatott el Szászfehéregyházára, többen, mint a tavaly. A megnövekedett turistaforgalom megnehezítette a településen való közlekedést, és akadályozta az állatok hazatérését a legelőről” – magyarázta Caroline Fernolend, aki azt is elmondta, az állatok nem férnek hozzá a számukra kihelyezett itatókhoz sem az út szélén parkoló rengeteg autótól. Az elöljáró az Európai Bizottsághoz fordult, hogy olyan rendszabályt dolgozhassanak ki, amely a település lakóinak és az odalátogató turistáknak is előnyös.
Jelenleg 150 férőhelyes parkolót építenek a település szélén, innen huszonöt lovas kocsi biztosítaná a turisták szállítását a különböző látványosságokhoz, például a szászfehéregyházi várhoz, amely 1999 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján. Térképet is készítenek, amely tartalmazza a helyi panziókat, boltokat és kézműves műhelyeket. A tanácsos elmondta, korábban turisták is jelezték, hogy a település már nem a régi, rengeteg az út szélén parkoló autó, és emiatt Szászfehéregyháza veszít a varázsából. A rendszabály remélhetőleg megoldja ezt a problémát, sőt azt remélik, hogy a lovas közlekedés népszerű lesz a turisták körében, így tíz év múlva is lesz, amiért ellátogassanak a faluba. Idén az odalátogató turisták közül a hazaiak voltak többségben, de korábban megesett, hogy franciák voltak többen, sőt Ausztráliából is érkeztek látogatók.
Sárosi István
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!