
Fotó: Veres Nándor
Változatlan helyszínen, a Gyergyószentmiklóstól Gyilkostó irányában található hármas kilométerkőnél szervezi meg tizenkettedik táborát az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezete augusztus 10–14. között.
2016. június 21., 16:342016. június 21., 16:34
„Ilyen nagy dolog a Szabadság?\"– ez a Márai Sándor-idézet a mottója az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) idei táborának, amelyet augusztus 10. és 14. között szerveznek a Gyergyószentmiklóstól a Gyilkostó irányában található hármas kilométerkőnél. Sorbán Attila Örs főszervező kifejtette, az \'56-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójához érkeztünk, így esett a választás Márai Sándor Mennyből az angyal című költeményének sorára. „Sajnos az elmúlt tábor óta történt események időszerűvé tették ezt a gondolatot, hiszen magyar fiatalokat visznek el és börtönöznek be alapos vádak nélkül, az alkotmányos törvényi keretet figyelmen kívül hagyva\" – mondta el Sorbán.
A szervezők véglegesítették a tábor nagyszínpadi koncertjeinek listáját. Szerdán a Road és a Dorothy, csütörtökön a Kowalsky meg a Vega, valamint a Zorall, pénteken a Hungarica és a Kalapács zenekar lép színpadra. Mivel a \"nemzeti rockot\" játszó magyarországi Kárpátia tíz év folyamatos jelenlét után idén nem léphet fel a színpadán, a szervezők két másik, hasonló formációt várnak: a Beatrice zenekart, illetve a Romantikus Erőszakot. Vasárnap este az Ismerős Arcok és a Moby Dick zárja a koncertek sorát.
A tábor főszervezője elmondta, mivel a román állam decemberben vád alá helyezte Petrás Jánost, a Kárpátia frontemberét, így az eddigi táborokban fellépő együttes és a szervezők közös megegyezés alapján úgy döntöttek, a koncert idén elmarad. Bár a teljes program még alakul, a szervezők úgy döntöttek, megtartják és erősítik a tábor hagyományőrző jellegét.
A Jogaink sátor programkínálatában az elmúlt év augusztusa óta történt, romániai magyarságot érintő jogsértések boncolgatása lesz a fő téma – mondta Sorbán Attila Örs. Hozzátette, szeretnék, ha a rendezvénysorozat megtartaná családias fesztiválhangulatát, így ezúttal is nagyobb hangsúlyt fognak fektetni a tábori közösséget összekovácsoló programok és a barátságos közeg kialakítására.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!