
Fotó: Facebook/Hagia Sophia Istanbul
Jogi úton, a legfelsőbb közigazgatási bíróság szerepét betöltő török Államtanácshoz (Danistay) benyújtott panasszal próbálják visszafordítani görög ortodoxok a Hagia Sophia mecsetté alakítását – közölte hétfőn a Kathpress katolikus hírügynökség a cath.ch és a Vatican News felekezeti hírportálokra hivatkozva.
2020. november 16., 17:432020. november 16., 17:43
A panaszosok azzal érvelnek beadványukban, hogy az átalakításról szóló döntés a kulturális örökségvédelemre vonatkozó, 1972-es UNESCO-konvenció megsértését jelenti. Az egyezmény értelmében ugyanis
A Hagia Sophia, törökül Ayasofya 1935 óta múzeum volt, és Isztambul egyik legkiemelkedőbb turistalátványossága. Az épület 537-től a Bizánci Birodalom legfontosabb székesegyháza és az ortodox keresztény világ központja volt, de Konstantinápoly 1453-as elfoglalása után az Oszmán Birodalom mecsetté alakította át. A 20. században Musztafa Kemal Atatürk, a világi Törökország megteremtője múzeummá alakíttatta át.
A török legfelsőbb közigazgatási bíróság semmisnek minősítette július 10-én az akkori döntést, Recep Tayyip Erdogan török elnök pedig azonnal rendeletet adott ki erről, és közölte, hogy 86 év után az első muszlim imát július 24-én tartják a Hagia Sophiában. Erdogan ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy a volt bizánci bazilikát továbbra is az emberiség közös örökségének tekinti.
Több ország, élükön Görögországgal hevesen tiltakozott a világörökség részét képező Hagia Sophia mecsetté alakítása ellen.
Hatályba lépett pénteken az Európai Unió új migrációs és menekültügyi paktuma, amely egységesebb menekültügyi eljárásokat, szigorúbb határellenőrzést és új szolidaritási mechanizmust vezet be.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének szombaton a párt 32., tisztújító kongresszusán, Budapesten; a négy alelnök Gál Kinga, Bóka János, Gyopáros Alpár és Kreicsi Bálint lett. Orbán Viktor őszre erős, rendezett Fideszt ígért.
Tisztújító kongresszust tart szombaton a Fidesz Budapesten. A küldöttek várhatóan újabb egy évre pártelnökké választják Orbán Viktort, aki a kongresszus előtt közzétett Küldetés című röpiratában elemezte a 2026-os országgyűlési választási vereség okait.
Hivatalossá vált a történelmi megállapodás Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarság oktatási, kulturális, nyelvhasználati és politikai jogairól – közölte Magyar Péter miniszterelnök pénteken Facebook-oldalán.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Oroszország néhány éven belül megtámadhatja a NATO-t, az orosz haderő jelenleg is csapatokat telepít a katonai szövetség tagjaival közös határai mentén – közölte két forrás is.
Ukrajna célja, hogy elszigetelje a megszállt Krím-félszigetet Oroszországtól azáltal, hogy megszakítja a félsziget felé vezető legfontosabb katonai utánpótlási útvonalakat.
Donald Trump amerikai elnök azt állította, hogy az Egyesült Államok „véget vetett a háborúnak” Iránnal, miután korábban kijelentette, hogy a két fél „rendkívül szilárd szándéknyilatkozatban” állapodott meg a harcok beszüntetéséről.
Észak-Írországban élő 21 személy kért eddig konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt – közölték csütörtökön külügyminisztériumi források.
Egy magas rangú iráni katonai tisztviselő azzal fenyegetőzött, hogy Irán „pokollá” változtathatja a közel-keleti régiót, ha a Hormuzi-szoros biztonsága veszélybe kerül.
szóljon hozzá!