Hirdetés

„Jobb ez, mint egy temetés”

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Farsangbúcsúztató Csíkszentdomokoson „Nem kínálunk senkit, szívesen látunk mindenkit” – hirdették a táblák egy-egy bőségesen megterített asztal mellett Csíkszentdomokoson. A csíkszéki település adott otthont ugyanis az immár 14. alkalommal tartott far

2006. február 27., 00:002006. február 27., 00:00

Tizenkét település hagyományőrző csoportjai gyűltek össze, hogy együtt búcsúztassák el e telet, és bizony bőven akadt dolguk az idén, hiszen a jelek szerint Csíkból nehezen lehet elűzni Hókirályt. Mintegy hétszáz maskarás énekelte, mókázta, táncolta végig a falu utcáit, jókedvtől, mulatozástól volt hangos Csíkszentdomokos. Meg-megálltak egy-egy táncra, köszöntötték a vendéglátóikat, bemutatták farsangi szokásaikat, és csak úgy röpködtek a sikamlós viccek, szójátékok.
Igaz, a falubeliek is tisztességgel kitettek magukért. Az ünnepi szokásnak megfelelően a kerítéseket szőnyegek, terítők díszítették, a kapu elé asztalok kerültek, és várták a maskarásokat. A „székely svédasztalon” – ahogy egy helyi nevezte – volt minden, mi szem szájnak ingere, fánk, csöröge, sütemény, házikenyér, szalonna, hagyma, túró, és persze nem maradt el a szíverősítő pálinka, a forralt bor és a forró tea sem.
Mi sem bizonyítja jobban, hogy a székely maskarások is haladnak a korral, figyelik a világ történéseit, mint a hagyományos farsangi maskarák mellett megjelenő új alakok. Az álpapok, álördögök, álmenyaszszonyok, siratóasszonyok mellett idén bőven akadtak „csirkefogók”, megjelent a „madárinfluencia elleni hadsereg”, s hogy a sajtó is nagy népszerűségnek örvend, bizonyították a tévéstábok, a „duma tévések”.
„A poénok lételeme az aktualitás, miközben helyet kell adni az újnak is, persze csak módjával. A csoportok vigyáznak is erre” – vallja Ferencz Angéla, a szervező Megyei Kulturális Központ etnográfusa. – Akadnak csoportok, amelyeknek megvannak a régi szokásaik, a szövegeik, ilyen a menasági zsidóvecsernye, a kászoni bikaütés, a sófalvi Ilyés-siratás. Ezekbe a szövegekbe azonban mindig beépülnek új elemek. Emberek vagyunk, reagálunk a körülöttünk lévő eseményekre, hibákra. Bírálatként is el lehet mondani valamit, ami nem tetszett, bárkit kifigurázhatunk. Erről szól a karneváli hangulat, a felfordított világ” – magyarázza az etnográfus. „Jó, ha újra életre kelnek a szokásaink. Nőnek a gyerekeink, őket is meg kell tanítanunk erre. Aztán meg itt mulatozunk, szórakozunk, hát jobb ez, mint egy temetés” – mondja a böjtös ételeket jelképező Cibere vajdának öltözött csíkmenasági Mátéfi László.
Kászonaltízről mintegy ötvenfős csoport érkezett a bikával és siratóasszonyokkal. A zsíros ételeket jelképező bikát a faluban farsangkor a hídon ütik le, mert a víz elviszi a rosszat. Ott voltak a gyergyóditrói hagyományos figurák, a törökök, akik irigylésre méltóan tudják használni mintegy három méter hosszú ostoraikat.
Csíkszentdomokoson szombaton elűzték a telet, elégették a farsangot szimbolizáló bábut, hogy megtisztulva léphessenek a böjtbe, a tavaszba. Jövőre Gyergyószárhegyen találkoznak a székely maskarások.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
Hirdetés
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
2026. október 26., hétfő

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert

Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert
2026. október 25., vasárnap

Szekrény tetején érlelt kincs: birsalma, a kamra illatos „királynője”

Kőkemény, fanyar, nyersen szinte ehetetlen, mégis nagy becsben tartották nagyanyáink. A birsalma türelmet „kér”, de aki kivárja, hogy a hő munkához lásson benne, mézédes, rózsaszínre pirult, illatos étkeket kap cserébe.

Szekrény tetején érlelt kincs: birsalma, a kamra illatos „királynője”
Hirdetés
Hirdetés