Hirdetés

Jézusnak volt felesége, áll egy kopt papírusztekercsen

Egy kopt nyelven íródott papirusztekercs tanúsága szerint Jézusnak felesége lehetett. Az eddigi vizsgálatok szerint a jó pár száz évvel az időszámításunk kezdete utánról származó iratmaradvány, amit az azt vizsgáló Karen King professzor Jézus feleségének evangéliumaként emleget csak, több erre utaló mondatot is tartalmaz.

2012. szeptember 20., 08:172012. szeptember 20., 08:17

Az elsőben az áll: „Jézus mondta nekik: »a feleségem...«”, azonban a mondat második része olvashatatlanná fakult az évezredek folyamán. A szöveg egy másik részében az áll: „A feleségem a tanítványommá válhat” – olvasható az Indexen.

A névjegykártya méretű papiruszdarab, aminek pontos eredete egyelőre tisztázatlan, és a tulajdonosa is névtelen szeretne maradni, a vizsgálatok szerint egészen biztosan eredeti. A tinta fakulása, a tekercsdarab kora és a kopt kézírás mind arra utal, hogy nem hamisítványról van szó, azonban King szerint nem szabad elhamarkodott kijelentéseket tenni.

A papirusz először akkor tűnt fel, amikor jelenlegi gazdája 1997-ben más tekercsekkel együtt megvásárolta valakitől, akiről csak annyit árult el, hogy az illető német. Az azonban biztosnak tűnik, hogy nem ez az első alkalom, amikor kutatók foglalkoznak az írással, egy a tekercsdarab mellé bigygyesztett jegyzet szerint ugyanis egy azóta már elhunyt egyiptológus már korábban is felfedezte, a Jézus feleségét egyedüliként említő iratot.

„Ez a tekercsdarab biztosan csak annyit bizonyít, hogy korábban létezett egy olyan keresztény közösség, ami tényként kezelte Jézus házasságát” – nyilatkozta az őskeresztényi kutatásaival korábban már hírnevet szerzett King.

A professzor szerint a második században komoly vita folyt az akkori keresztények között a cölibátusról, vagyis arról, hogy szabad-e házasodni és házas életet élni a hithű keresztényeknek. Mivel az irat szövege hasonlóságot mutat Tamás és Mária második évszázadra tehető apokrif evangéliumainak egyes részeivel, King szerint nem elképzelhetetlen, hogy a papiruszdarab eredetije egy görög nyelvű szöveg fordítása volt.

A vizsgálatok még nem értek véget, King szerint azonban a feleség szó biztosan nem fordítási hibaként vagy burkolt utalásként szerepel a szövegben. A kutató véleménye alapján a szöveg írói egyértelműen a szó mai jelentését használták, és nagy kár, hogy a szöveg egy része, a legfontosabb mondat befejezése helyreállíthatatlanul megsemmisült.

A lelet valószínűleg újra feleleveníti a Mária Magdolna személye körüli vitákat, illetve az olyan szigorú szabályok értelmezése is előkerülhet, mint a római katolikus egyház papokra vonatkozó előírása: sem nők, sem házas férfiak nem vállalhatnak tisztséget, mert a Bibliából ismert Jézus kell mintául szolgáljon. Más vélekedések szerint nem számít sokat, hogy Jézus házas volt-e.

A házasság és a házastársi kapcsolatban folytatott szexuális viszony még a legszigorúbb előírásokkal rendelkező keresztény felekezetek szerint sem bűn, ugyanakkor általános szemlélet, hogy Jézus a megváltás miatt jött az emberek közé, nem azért, hogy családot alapítson.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés