
2009. május 21., 11:212009. május 21., 11:21
„Egyelőre sikerült kiegyeznünk a marosvásárhelyi és a szomszédos marosszentgyörgyi hatóságokkal is abban, hogy 2009-ben újból a Maros partján, a Víkendtelep mellett szervezzük a fesztivált. Ami a jövőt illeti, semmiképpen nem áll szándékunkban elköltöztetni a rendezvényt, ezért reméljük, hogy hamarosan a 2010-es és 2011-es szervezésről is tárgyalhatunk” – adott hangot bizakodásának Bodor László.
Mint ismeretes, az eddigi években minden egyes záró sajtótájékoztatónak az volt a főmotívuma, hogy a jövőtől nem valószínű, hogy ismét Marosvásárhely lesz a Félsziget házigazdája. A lehetséges helyszínek közül többé-kevésbé hivatalos formában felmerült Kolozsvár vagy akár Bukarest neve is. Az új fesztiváligazgató azonban arról biztosította a Félsziget eddigi és jövendőbeli vendégeit, hogy a rendezvény mind jellegét, mind helyszínét megőrzi.
Bodor László szerint a július 23. és 26. között, immár hetedik alkalommal sorra kerülő rendezvénysorozat újabb mérföldkőhöz érkezett: egymillió eurós költségvetésével, az angol The Prodigy, az amerikai Nine Inch Nails, a skót Primal Scream vagy a holland Tiesto leszerződtetésével a Félsziget immár bármelyik európai fesztivállal vetekedhet.
„Nem volt könnyű ezeket a nagy neveket megfogni, hisz nincs olyan nyári hétvége, amikor legalább két-három európai helyszínen ne zajlana valamilyen fesztivál. Az idei erősítés egy tudatos koncepció alapján történt, ami jövőre még keményebb fesztivált eredményezhet” – vélekedett Fülöp Zoltán, a budapesti Sziget Fesztivál projektmenedzsere.
Hozzátette: a nagy nevek az eddiginél jóval komolyabb műszaki felszerelést igényelnek, ezért a hang és a látvány terén is előrelépés várható. A búcsúturnén lévő Nine Inch Nails például plusz áramfejlesztőket igényelt, a The Prodigy pedig 150 sztroboszkópot kért a színpad fölé.
Újabb élményben lesz részük a kalandra vágyóknak is. A jól bevált, lélegzetelállító bungee jumpingon kívül idén a katapultálást is kipróbálhatják. A kevésbé merészek számára „mindössze” egy hőlégballonos sétát ajánlanak a szervezők, ami szintén újdonságszámba megy.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.