
Fotó: Krónika
Moszkva ezt kellően meghálálta neki: tekintettel az időpontra, több mint két órát töltött a dugókban, mire végre a szállodájába ért. Az ünnepségen hiába várták a vörös szőnyeg mentén: egy hátsó bejáraton ment be, s még csak nem is a díjkiosztó kezdetén, hanem csak akkor, amikor színpadra kellett lépnie. Az orosz hírességek azért emiatt nem nagyon zavartatták magukat: a hölgyek felvonultatták több tízezer dolláros estélyijeiket. Óriási sikert aratott Gyima Bilan, az Eurovíziós Dalverseny győztese, aki Sztálin Odesszából külön e célra Moszkvába hozatott egykori Pobjeda autóján érkezett. J Lónak nem valami jó a hírneve Oroszországban: a moszkvai magánbulikon csillagászati összegekért fellépő világsztárok közül ő állította fel a szemtelenség világrekordját. Telman Iszmajlov üzletember születésnapi buliján fellépve 40 perc helyett 20 percet énekelt, aztán rendelni lehetett tőle számokat, de mindegyiket külön meg kellett neki fizetni, így a milliós gázsi mellé „összebazsevált” még 2,1 millió dollárt, s szemrebbenés nélkül fogadott el ajándékba egy másfél millió dollárt érő, briliánsokkal kirakott aranymikrofont.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
Gasztronómiai szempontból a csalán érdekes átmenet a vadnövény és a kultúrnövény között. Íze a spenótra emlékeztet, de annál ásványosabb, kissé földesebb, „zöldebb” karakterű.
A világ ötödik legmagasabb csúcsára, a 8462 méteres Makalura indult Varga Csaba. Siker esetén ez lehet a nagyváradi hegymászó hetedik nyolcezrese, amelyet pótlólagos oxigén és teherhordók nélkül hódít meg.