
Idén a felvidéki Gútáról érkezik Baranyába a kovász a magyarok kenyeréhez, a sót ismét Parajdról küldik, elkészítéséhez a Tisza forrásvidékéről származó vizet használnak, a megőrölt liszt pedig a határon túli rászorulókon kívül minden magyarországi megyébe eljut.
2016. június 30., 12:592016. június 30., 12:59
2016. június 30., 14:012016. június 30., 14:01
A 2011-ben indult Magyarok kenyere program csütörtöki pécsi sajtótájékoztatóján Korinek László jogászprofesszor, ötletgazda a kezdeményezés sikeréről úgy fogalmazott: „túlnőtt rajtunk a program\", amely „sok jó embernek\" köszönhetően rendszerré kezd összeállni.
Az első évben a Pécsen elindított jótékonysági akció keretében magyarországi és határon túli magyarlakta településekről 10 tonna búza érkezett Baranyába, 2012-ben húsz, egy évvel később 100, 2014-ben 220, míg tavaly már 440 tonna. Az elmúlt három év komoly mennyisége annak köszönhető, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) 2013-ban 77, egy esztendővel később 120, tavaly pedig 362 tonna összegyűjtésével járult hozzá a kezdeményezés sikeréhez.
Korinek László hangsúlyozta: tovább terjesztik a programot a határokon túl, mivel annak nagyon jó a fogadókészsége a környező országok magyarlakta területein. Vajdaság tavalyi csatlakozása után a kezdeményezés idén beindul a Felvidéken és Észak-Erdélyben is – jegyezte meg. Győrffy Balázs, a NAK elnöke kiemelte: az adományok összeöntési ünnepségét augusztus 7-én tartják a Pécshez közeli Orfű malommúzeumában.
Az augusztus 20-ai kenyerekhez a felvidéki Gútáról érkezik Baranyába a kovász, a sót ismét az erdélyi Parajdról küldik, elkészítéséhez a „legmagyarabb folyóként\" emlegetett Tisza forrásvidékéről származó vizet használnak. A karitatív akció idei nagy kedvezményezettjei között említették a Dévai Szent Ferenc Alapítványt, a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthont és a fővárosi Oltalom Karitatív Egyesületet. A támogatást szeptember 20-án, a gyermekek világnapján osztják szét a rászorulók között.
„Idén már lehetőség van arra, hogy a lisztadományból minden magyarországi megye karitatív szervezetei is részesüljenek\" – fűzte hozzá Győrffy Balázs, aki fontosnak nevezte, hogy minél több adományozó vegyen részt a kezdeményezésben. Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere azt mondta: a kezdeményezés indulásakor senki sem számított arra, hogy egy „ilyen nemzetegyesítő programot\" sikerült elindítani a baranyai megyeszékhelyről.
Böjte Csaba a sajtótájékoztatón lejátszott videoüzenetében méltatta a kezdeményezést és beszámolt arról, hogy évről évre egyre több gyermek arcára csal mosolyt a lisztből sült kenyér, fánk, palacsinta vagy éppen pizza az alapítvány árvaházaiban.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!