Végleges az idei Székely Vágta programja, amelyben a futamok mellett számos kísérő rendezvény, többek között huszárbemutató és csatajelenet, valamint lovas harcművészeti bemutató is színesíti a programot.
2013. június 17., 09:562013. június 17., 09:56
2013. június 17., 10:032013. június 17., 10:03
A szervezők szerint már csak apró módosítások lesznek. Július 12-én pénteken érkeznek a lovasok a maksai Óriáspince-tetőre, kisorsolják a futamindulókat, és akkor lesz a TűzTánc című előadás nyilvános főpróbája. A korábbi évektől eltérően szombaton és vasárnap is lesznek futamok, a középfutamokat és a döntőt pedig vasárnap tartják. Szombaton a futamok között lesz kettes- és négyesfogathajtó-verseny, pusztaötös- és lovas íjászbemutató, valamint lovas táncok. Szombat este lesz a TűzTánc című világzenei koncert és táncshow, amelyet Bársony Bálint és Németh Gábor „Némo\" zenekara, Korzenszky Klára népdalénekes, valamint a Honvéd Táncszínház ad elő, hozzájuk csatlakozik a Háromszék Táncegyüttes és az M Studio mozgásszínházi műhely. A produkcióban közreműködik a Szilaj Hagyományőrző Egyesület és a Shagya Lovasklub. Az előadás koreográfusa Zsuráfszky Zoltán, a Honvéd Táncszínház művészeti vezetője.
Vasárnap díjugrató verseny és bemutató, huszárbemutató és csatajelenet, valamint lovas harcművészeti bemutató is színesíti a programot. Kuriózumként megszervezik a pónifutamot, és idén is megtartják a hírességek fogathajtó versenyét. A döntő 18.15-től lesz, rögtön utána a díjátadó ünnepséget is megtartják. A Székely Vágtát Péter Szabó Szilvia és a Tini Dance Center táncosai zárják. A Székely Vágtáról szombaton és vasárnap is közvetít élőben a Duna Televízió, a részletes program megtalálható a www.szekelyvagta.ro honlapon.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!