
2012. július 06., 10:122012. július 06., 10:12
Ezzel a projekttel – ecsetelte Tulit – azt próbálják bizonyítani, hogy a hegyet szerető, de tapasztalattal nem rendelkező egészséges emberek képesek magashegyi teljesítményekre. Akárcsak az előző alkalmakkor, az Alpin Sport Egyesület biztosítja a felszerelést, a tapasztalt kísérőket, valamint az utazási költségek egy részét.
Tulit Zsombor hangsúlyozta, eddig 37 kezdőt vittek a Mont Blanc-ra, a többségük fel is ért a hegycsúcsra. Az expedíció nagy népszerűségre tett szert, tavaly egész Erdélyből 62-en vettek részt a felkészülésen.
Egészséges életmódot, mozgást kedvelő, hegyet szívesen járó felnőtteket várnak, volt már példa rá, hogy apát és két fiát is elvitték, a 18 év alattiak csak szülői felügyelettel mehetnek. Előnyt jelent ugyanakkor, ha a jelentkező korábban már részt vett egy 2-3 napos hazai hegyi túrán. Csapatembereket keresnek, akik felelősséget vállalnak egymásért, egy kötélen haladva képesek rá, hogy feljussanak a csúcsra.
A felkészülés hétvégeken zajlik majd, a hazai hegyekben sátoroznak, megtanulják és gyakorolják a kötélmászást, a mentési technikákat, megismerkednek az alapvető felszerelésekkel, kiderítik, kinek van tériszonya. A felkészülési időszak végén dől el, hogy kik utaznak az Alpokba, lehet, hogy két kezdő jut be a csapatba, de az sem kizárt, hogy tízen vágnak neki a Mont Blanc meghódításának, mondta Tulit Zsombor. A végleges létszám függ a résztvevők elszántságától, felkészültségétől, de múlik az expedíció támogatottságától is.
A projektet egyébként a Kovászna Megyei Tanács és Sepsiszentgyörgy önkormányzata is támogatja, de a pontos összegről még nem döntöttek. Amint arról már korábban beszámoltunk, a Székelyek a magasban expedíciósorozatot szervező Alpin Sport Egyesület tagjai már maguk mögött tudhatnak a hét kontinens legmagasabb csúcsai közül ötöt, Európa, Afrika, Észak-Amerika, Dél-Amerika és az Antarktisz legmagasabb pontjára már feljutottak. Tulit Zsombor hangsúlyozta, a végső cél minden esetben az, hogy épségben hazatérjenek.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.