
2012. január 06., 09:102012. január 06., 09:10
„Nem csak tavasszal lehet forrón szeretni. Azt hitte, az ön szívét már nem perzselhetik meg, s rá kellett döbbennie: ennek az érzésnek nincs időérzéke.” Hetvenedik éve felé járó nagymamám mindig jót derült rajta, ha ilyesmit jósolt számára a Bihari Napló horoszkópja, mely rovat mindennapi olvasmánya volt. Az ehhez hasonló buta napi-heti horoszkópok az újságok, folyóiratok többségének immár nélkülözhetetlen töltelékei, jószerivel nem akad olyan könyvesbolt, melynek kínálatában ne szerepelne néhány, a csillagjóslással foglalkozó kötet, s telefonos vagy on-line szolgáltatást is igénybe vehetnek azok, akik az asztrogrammjukra s az ebből fakadó következményekre kíváncsiak.
Az átlagember leginkább az asztrológia vulgarizált, lebutított, a pénzkeresés szolgálatába állított változatával találkozik, amelyben elsikkad annak mélysége, időtlen bölcsessége – mondja Jakab Zoltán Csaba Magyarországon élő, nagyváradi származású asztrológus. A szakmai körökben Josephus néven közismert férfi elmondása szerint az asztrológia szakrális tudományként az ókori Mezopotámiában alakult ki, s hosszú évszázadokon át szorosan összefonódott az asztronómiával.
A 15–16. századi Európában még általánosan elterjedt szokás volt, hogy uralkodók fontos döntések meghozatala előtt kikérjék asztrológusok tanácsát, s történelmi dokumentumok bizonyítják, hogy több pápa a csillagjóslás művelője volt. Az éles elválás a felvilágosodás korában következett be, mikor a rációt és az egzakt tudományokat emelték piedesztálra, s ezzel egyidejűleg az asztrológiát a babona szintjére süllyesztették.
Az asztrológia a hermetikus gondolkodás azon, dokumentálható módon első alkalommal Hermész Triszmegisztosz Tabula Smaragdiná-jában megfogalmazott elvén alapul, mely szerint „ami lent van, az van fent is”. Ez azt jelenti, hogy az égi és a földi történések között kapcsolat van oly módon, ahogy azt Karl Gustav Jung és a Nobel-díjas fizikus Wolfgang Pauli a szinkronicitáselméletben kifejtették. Nem a bolygók okozzák tehát az eseményeket az emberi világban, a két sík történései között nincs oksági viszony, ugyanakkor ismerve az égitestek mozgását és azt, hogy milyen minőséget képviselnek, következtetni lehet a földi dolgokra.
Például a Mars a küzdelmet, a konfliktust, a személyiség erőinek megnyilvánulását testesíti meg, a Vénusz a szerelem, a kapcsolat princípiuma, a Nap pedig az egyéniségnek, az egyediségnek a legmarkánsabb jelölője. „Az asztrológia nem elméleti, hanem gyakorlati tudomány” – hangsúlyozza Josephus – azon megfigyelések eredménye, hogy bizonyos bolygóállásoknak milyen történések, illetve a psziché mely minőségei felelnek meg az emberi világban.
Jung arra a megállapításra jutott, hogy az asztrológiai szimbólumok szoros összefüggésben állnak az archetípusokkal, s úgy vélte, hogy „az asztrológia magába foglalja az ókor valamennyi pszichológiai ismeretét”. A sajtóban közölt horoszkópokat komolyan venni nem szabad, szögezi le interjúalanyunk. „Minden napnak van ugyan egy jegye, de egy néhány soros horoszkóp a legjobb esetben is csak egy részinformációt közöl. Ez felületes dolog, ami tömegigényt elégít ki” – mondja Jakab Zoltán Csaba.
A tulajdonképpeni horoszkóp személyre szóló, az illető pontos születési időpontjának, az órát is beleértve, valamint helyének ismeretében állítható fel. Az adott időben és helyen az égitestek egy bizonyos módon helyezkedtek el, ami az illető születésének kozmikus tükörképe, a szóban forgó személy kozmikus névjegye. „A horoszkópból a hozzáértő sokat megtudhat az illető személy karakteréről, hajlamairól, illetve látható, hogy milyen tendenciák mentén futhat a sorspálya.
A horoszkóp lehetőségeket jelent, egy keretet amelyen belül lehet mozogni a tudatosság fokának függvényében, ugyanis van szabad akarat” – magyarázza Josephus. Vannak dolgok, melyeket nem lehet kiolvasni a horoszkópból, így például az illető nemét, s teljes biztonsággal a halál idejét sem. Egy átlagos horoszkópban 4-5 olyan kritikus bolygóállás van, ami halált jelezhet, azonban ennek bekövetkeztét nem lehet pontosan előre látni.
Emiatt az asztrológus soha nem bocsátkozhat a halál időpontjára vonatkozó jóslatokba. Jakab Zoltán Csaba ezt esküvel fogadta tanulótársaival egyetemben, a budapesti Baktay Ervin Asztrológiai Intézetben folytatott tanulmányainak ünnepélyes záróakkordjaként. Az intézet négyéves képzést nyújt a hallgatóknak, kiknek vizsgákon kell számot adniuk ismereteikről. Az intézet nem véletlenül viseli a jeles orientalista nevét, ugyanis Baktay az egyik első modern magyar asztrológus volt. Mielőtt beiratkozott volna az intézetbe, Jakab Zoltán Csaba évekig autodidakta módon képezte magát, mivel titkokat szeretett volna megtudni magáról, kíváncsi volt rá, hogy az emberi világ és a lélek történései miként képeződnek le az égbolton, s végül ezen keresés okán települt át Magyarországra.
Tapasztalata szerint egyre nagyobb az érdeklődés az asztrológia iránt, ugyanis tud kapaszkodót nyújtani, segítséget ahhoz, hogy megbirkózzunk az élet nehézségeivel. „Az emberek általában olyankor fordulnak asztrológushoz, amikor bajban vannak. Az asztrológus egyfajta terapeuta, aki tükröt tart a hozzá forduló elé, nem oldja meg helyette a problémát, ellenben olyan helyzetbe hozza, hogy az segíteni tudjon magán” – magyarázza Jakab Zoltán Csaba.
A 2012-re a maják által állítólag megjósolt világvégével kapcsolatban az asztrológus kifejtette, apokalipszis nem lesz, ellenben gazdasági-társadalmi átrendeződés igen. A Plútó – a válságok égiteste, mely elpusztít mindent, ami hamis, megszüntetve az anomáliákat – 2008-ban, a gazdasági válság kitörésének évében lépett be a Bak jegyébe, mely az asztrológiai megfeleltetési rendszerben többek között a gazdasági, pénzügyi struktrúrákat jelképezi.
A Plútó 2023-ig vonul a Bakban, tehát egy hosszú átrendeződésre lehet számítani, ezen belül pedig az idei év különösen kritikusnak tűnik, ugyanis a „válság-égitest” kétszer is, június 24-én és szeptember 19-én, kvadrátban fog állni az újat hozó, a forradalom bolygójának tartott Uránusszal. „Ezek a dátumok 2012 gócpontjai. A kvadrát a leggorombább fényszög, veszteséget feltételez.
A Bakon átvonuló Plútó többek között a bankrendszer anomáliáit igyekszik megszüntetni, és a gazdasági-pénzügyi válság fájdalmas része lesz ennek a terápiának. Az eddig pazarlásra kondicionált fogyasztói mentalitás paradigmaváltásra kényszerül” – jósolja Jakab Zoltán Csaba. Hozzáteszi, hogy a maják, akik kiváló csillagászok voltak, nem jósoltak világvégét az idei évre, annyiról van szó csupán, hogy december 21-én véget ér egy általuk számított időciklus, s december 22-én újabb korszak veszi kezdetét.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.