Hirdetés

Ismét „felkel” a Duna Nap Torockón

Archív felvétel

Archív felvétel

Könnyűzenei koncertekkel, autentikus néptánc produkciókkal, könyvbemutatókkal, kiállítás-megnyitókkal és számos tartalmas kikapcsolódási lehetőséggel várja a látogatókat Torockón június 10-én a Duna Nap.

MTI

2017. június 06., 12:432017. június 06., 12:43

A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. június 10-én negyedik alkalommal rendezi meg nagyszabású, egész napos rendezvényét Torockón. A térség kulturális központja,

a Duna-Ház kiemelt programját hagyományosan a nemzeti összetartozás napjához közel eső hétvégére időzítik a szervezők.

Hirdetés

A Duna-Ház udvarán kora délelőttől délutánig változatos gyerekprogramok, kézműves foglalkozások, népi játékok, népdal- és néptánc-tanítás, valamint a kolozsvári Karaván Együttes családi koncertje gondoskodik a jó hangulatról.

A Torockói Íjász Szer Egyesület íjászbemutatóval és -oktatással csatlakozik a rendezvényhez, de szombaton nyílik meg a július végéig látogatható „Hogy volt?!” – pillanatképek a magyar közmédia történetéből című kiállítás is. A tárlat az egykori Magyar Televízió, a Duna Televízió, a Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda múltjából mutat be számos emblematikus mozzanatot és médiatörténeti kuriózumot, a gyerekek pedig Süsüvel is találkozhatnak a helyszínen.

Déltől a Duna-Ház előadótermében Papp Nikolett grafikusművész Tisztelet János vitéznek és Toldi Miklósnak című kamarakiállítását Hernády Zsolt Géza történész nyitja meg, Farkas Tünde énekes előadóművész pedig többek közt Arany János megzenésített Szent László-balladáját adja elő a közönségnek.

A megnyitó után a teremben

erdélyi magyar kiadók könyvbemutatói várják az érdeklődőket

a Kriterion Könyvkiadó szervezésében. Klotz Miklós Eredeti torockói ételek című receptalbumának bemutatójához kapcsolódva az érdeklődők megkóstolhatják a torockói Somodi-kalácsot és a hamuzsákot Both Ilonka, a könyv egyik közreműködője jóvoltából.

Az erdélyi magyar könyvmustra keretében a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont a székelyek történetét feldolgozó kiadványaival jelentkezik.

Kora délután Tóth Péter Lóránt és Hajvert Ákos Radnóti-díjas versmondók Nem mondhatom el. címmel a magyar líra klasszikus remekműveit szólaltatják meg különleges hangulatú, vetítésekkel színesített műsorukban.

A programot az Idea Könyvtér könyvvására gazdagítja, a jellegzetes helyi gasztronómiai fesztiválkínálatot pedig a Torockói Unitárius Nőszövetség jótékonysági sütményvására teszi különlegessé.

A kézművesség világnapja alkalmából az Erdélyi Kézmíves Céh Egyesület népművészei és kézművesei mesterségbemutatókkal, gyerekfoglalkozásokkal egybekötött vásárral érkeznek Torockóra,

a színpadon pedig Szabó Balázs Bandája, Varga Miklós, a Magashegyi Underground és Petruska ad koncertet.

A közmédia Fölszállott a páva című népzenei tehetségkutatójából megismert együttesek autentikus produkciói sem hiányozhatnak a fellépők közül. Közös koreográfiával, Nádas menti táncokkal érkezik a Kalotaszeg és a tavalyi különdíjas Mérai Cifra Néptáncegyüttes, több korcsoportban táncol magyarpalatkai és széki táncokat a torockói, valamint a torockószentgyörgyi gyerekekből álló Szilas Néptánccsoport és a Torockói Sebes Pál Általános Iskola Citera- és Furulyazenekara is számot ad zenei tudásáról.

Az együtteseket a Tokos Zenekar, a Fölszállott a páva kategóriadíjasa kíséri, a szintén közönségdíjas kosteleki hagyományőrző, Vaszi Levente és tanítványa, Vrencsán Anita pedig gyimesi népdalokat és tréfás énekeket ad elő.  A torockói IV. Duna Napot tűzijáték zárja.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés