
Fotó: MCC
Elindult a jelentkezés a 6. Problema Solvenda Romania nevű megmérettetésre – tájékoztatták szerkesztőségünket a szervezők. A kolozsvári Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a budapesti Case Solvers közös rendezésű, történelmi eseteket feldolgozó problémamegoldó versenye Romániában tanuló (román és magyar nyelven) középiskolásokat szólít meg.
2021. március 17., 22:072021. március 17., 22:07
A versenynek kettős célja van,
A megmérettetés kívánt hozadéka a diákok számára a vonzó nyereményeken kívül, hogy a későbbiekben jól használható elemzői és előadói kompetenciákat sajátítsanak el, fejlődjön a kritikus gondolkodásuk, a kooperációra való hajlandóságuk, és élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy a kreativitásuk szerint formálják át a mindannyiunk által ismert történelmet egy történelmi személyiség bőrébe bújva.
A verseny négy részből áll, online tréning segítségével a diákok rövid videókból sajátíthatják el a problémamegoldás alapjait április 5–11. között. Ezután következik az online selejtező (április 12–18. között), amelyen a tréninganyagok alapján a részt vevő csapatok online tesztet töltenek ki egy előre meghatározott esettanulmány alapján. Az itt legjobb eredményt elérő csapatok pedig bejutnak a következő fordulóba.
Az online fordulóból az elődöntőbe (május 15.) bejutott legjobb csapatok a módszertani alapokat felhasználva egy hosszabb hangvételű történelmi esettanulmányt oldanak meg. Az elődöntőt egy sorsolás előzi meg, ezt követően a kialakult sorrendben párhuzamosan több helyszínen kerül sor a csapatok által kidolgozott esettanulmány-megoldások prezentálására.
Az elődöntő végén kiderül, hogy melyik az a négy legügyesebb, legkreatívabb csapat, amelyik bekerül a döntőbe, a végső megmérettetésre. Az elődöntő során tolmács fordítja majd magyar nyelvről román nyelvre, illetve román nyelvről magyar nyelvre az elhangzottakat.
A jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel a verseny minden fordulóját online szervezik. További részletek és aktuális információk a Problema Solvenda Romania Facebook- vagy Instagram-oldalán, valamint honlapján találhatók.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!