Hirdetés

Ismertté vált Michael Jackson végrendelete

Édesanyja és három gyermeke, valamint egy vagy több jótékonysági szervezet között osztotta meg vagyonát Michael Jackson, akinek legfrissebb végrendeletéből kedden közöltek részleteket. Közben egy titkos videóra is fény derült.

Bálint Eszter

2009. július 01., 10:102009. július 01., 10:10

Michael Jackson 2002-es végrendelete teremthet tiszta viszonyokat az ötvenévesen elhunyt énekes vagyona körül – számolt be tegnapi számában a The Wall Street Journal. A pop királyaként is emlegetett énekes hét évvel ezelőtt született végakaratában édesanyja és három gyermeke, valamint egy vagy több jótékonysági szervezet között osztotta meg vagyonát. Az újság értesülései szerint egy ügyvéd már csütörtökön átnyújthatja a Los Angeles-i fellebbviteli bíróságnak a végrendeletet, amelynél vélhetően nincs frissebb változat. A The Wall Street Journal arról is beszámolt, hogy az énekes halála óta egy vagy két végrendelet is felbukkant, ezek azonban korábbi keltezésűek.

A sztár szülei hétfőn még úgy fogalmaztak, hogy szerintük fiuk érvényes végrendelet nélkül halt meg. A most ismertté vált végrendeletben Jackson nem említi apját, a 79 éves Joe Jacksont. A családot képviselő ügyvéd, Londell McMillan tájékoztatása szerint a szülők nem tudnak a 2002-es keltezésű végakaratról. A kiszivárgott részletek szerint Michael Jackson John Branca ügyvédet és John McClain zenei producert, közeli barátját jelölte ki a végrendelet végrehajtóinak. Branca 1980 és 2006 között volt a sztár jogi képviselője, akit Jackson három héttel halála előtt újra alkalmazott. Jackson vagyonának rendezése nem lesz egyszerű feladat, az énekes halálával mintegy 500 millió dolláros adósságot hagyott hátra. Az adósságok mellett azonban tetemes összegre rúgó jogdíjak és befektetések voltak a tulajdonában, amelyek kiegyenlíthetik az adósságot, sőt akár még 200 millió dolláros pozitív mérleget is eredményezhetnek.

Nagyanyjuknál a Jackson gyermekek

Eközben ideiglenesen Michael Jackson édesanyja kapta a múlt héten elhunyt sztár gyermekeinek felügyeleti jogát. A nagymama kérelmének hétfőn egy Los Angeles-i bíróság adott helyt, nem biztosította azonban számára a három kiskorú vagyona feletti ideiglenes felügyelet jogát. Az énekes édesanyja, Katherine Jackson a Los Angeles-i Felső Bíróságon kérvényezte, hogy bízzák meg a 12 esztendős Prince Michael, a 11 éves Paris Katherine és a 7 esztendős Prince Michael II fölötti felügyelettel. Beadványában arra hivatkozott, hogy „a gyerekeknek semmilyen kapcsolatuk sincs biológiai anyjukkal”. A beadványban az is szerepelt, hogy a gyerekek a Jackson család San Fernando Valley-beli birtokán élnek, és jó kapcsolatuk van apai nagyanyjukkal. A gyerekek végleges elhelyezésének ügyében augusztus 3-ára írtak ki tárgyalást.

Nem hivatalos a halottkémi vizsgálat

Közben Ed Winter halottkém cáfolta a The Sun című brit bulvárlapban megjelent értesüléseket Jackson állapotáról. Mint leszögezte, az információk sem a hivatalos halottkémi vizsgálat, sem a család által kért magánhalottkémi vizsgálat eredményét nem tükrözik. „Nem tudom, honnan vagy kitől vették az információkat. Nem pontosak. Némelyik pedig teljesen hamis” – jelentette ki Winter.

Jacko videót forgatott titokban

Michael Jackson két héttel halála előtt fejezte be egy titokban készült zenés videó forgatását – derítette ki az AP hírügynökség. A film utómunkálatai most folynak, várhatóan július 15-ére készül el. A Dome Project címen futó munka, ami feltehetően a pop királyának utolsó zenei videója, öt héten át készült a Culver Stúdióban. Négy helyszínt állítottak fel a forgatáshoz, közülük az egyik egy temető, amely Jackson Thriller című klipjét idézi. Az értesülést a projektben érintett két, korábban titoktartási kötelezettséget vállalt, ezért magát megnevezni nem kívánó személy erősítette meg a hírügynökségnek. A videó producere Robb Wagner, a Stimulated Inc. zenés videókat gyártó cég alapítója.

Visszaadják a koncertjegyek árát

Visszakapják a Michael Jackson londoni koncertjeire váltott jegyek teljes árát a rajongók. A koncerteket szervező AEG Live tegnapi közleményében leszögezte, hogy a hivatalos értékesítőktől vásárlókat kártalanítják. Az eBay on-line aukciós oldal teljes körű kártalanítást ígért jegyvásárlóinak. A Los Angeles-i központú AEG Live koncertszervező cég tájékoztatása szerint a jegyvisszaváltás részleteiről szerdától a www.MichaelJacksonLive.com honlapon lehet tájékozódni. A rajongók kérhetik a jegyár visszafizetését, de a veszteségei csökkentésére törekvő AEG ajánlata szerint választhatják ehelyett azt is, hogy megkapják koncertjegyüket, amelyet „Jackson által ihletett és tervezett” grafikák díszítenek. A 3D-hatású jegy egyébként szintén megtekinthető lesz az említett honlapon. Az AEG augusztus 14-éig tartja fenn a jegyekre vonatkozó ajánlatát, amely minden bizonnyal arra számít: a rajongók közül sokan ragaszkodnak majd belépőjükhöz emlékként vagy akár befektetésként, reménykedve abban, hogy azok később gyűjtői körökben értékessé válhatnak. Így történt korábban Elvis Presley 1977-es halálát követően is. A londoni O2 aréna ötven koncertjére 750 ezer jegyet adtak el.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés