
A tusnádfürdői gasztrobluesfesztivál keretében A. G. Weinberger nagyváradi zenész is fellép
Fotó: Facebook/AG Weinberger
Blueskoncertekkel, étel- és borkóstolókkal várják az érdeklődőket az első alkalommal, március 19–21. között Tusnádfürdőn szervezendő gasztroblues fesztiválon.
2020. február 08., 09:312020. február 08., 09:31
Első alkalommal rendeznek gasztrobluesfesztivált Tusnádfürdőn március 19–21. között. A szervezők tájékoztatása szerint a rendezvény egyedi koncepció köré szerveződik, hiszen a fesztivál idején több hivatásos szakács főz 3 napon át 10 étteremben. Az „egykori ízek felfedezése” tematika keretében a szakácsok szabadjára engedhetik képzeletüket, és kedvükre főzhetnek bármit, amit szeretnének.
Március 19-én és 20-án bemutatják az ételeket, a kulináris élvezetek tökéletesítése érdekében pedig az ínyencségek mellé bort szolgálnak fel. A fesztivál idején a Románia és Magyarország leghíresebb borvidékeiről származó nedűket kóstolhatják meg az érdeklődők.
Esténként a blues kapja a főszerepet a Tulipán Multikulturális Központ színpadán, ahol neves hazai és külföldi művészek lépnek fel. Elsőként a romániai Quo Vadis zenél, amely saját szerzeményein kívül játssza a Colosseum, a Led Zeppelin, a Mountain, Muddy Waters és Jimi Hendrix dalait. Az Amerikai Egyesült Államokból érkező Sean Chambers énekes, gitáros fellépése után közös zenélésre (jam session) várják a résztvevőket. Március 20-án szintén amerikai fellépő, a Bluescore együttes felel a jó hangulatért, majd a belgiumi Catfish csap a húrok közé. Az estét A. G. Weinberger nagyváradi énekes, gitáros műsora, illetve jam session zárja.
A Tusnad Gastro Blues Fest nevű rendezvényt az Accent geoökológiai szervezet rendezi együttműködve Tusnádfürdő polgármesteri hivatalával.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!