2012. szeptember 12., 08:462012. szeptember 12., 08:46
Erdélyben rengeteg romos állapotban levő kastély és kúria áll kihasználatlanul annak ellenére, hogy ezen épületek a helyi kulturális örökség alappilléreit képezik. A verseny célja, hogy tájékoztasson az erdélyi kastélyok állapotáról, és hogy bekapcsolja őket a turisztikai körforgásba. A szervezők szeretnék, ha szorosabbá fonódna a kapcsolat a közösség és a kastélyok, kúriák tulajdonosai/működtetői között, ezáltal is tudatosítva, hogy a műemlékek a település részei, közös örökséget hordoznak, amely a közösséget is gazdagítja.
A vetélkedő révén olyan gyakorlati adatbázis, információhalmaz gyűlhet össze, amely a műemlékvédők, a témát kutatók figyelmét esetleg elkerüli. A 2011-ben lezajlott vetélkedőre 23 csapat nevezett be Erdély különböző tájairól, akiknek még több mint 3000 embert sikerült a szavazások által bevonniuk a projektbe.
A versenyző csapatoknak négy próbát kellett teljesíteniük, ilyen volt egy örökbe fogadott kastéllyal kapcsolatos feladatok megoldása, és egy állandó próba, amely egy kastélynap szervezését takarta. Az idei versenyre is várják a csapatok jelentkezését a www.webkastely.ro címen szeptember 17. és 2012. október 3. között.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).