
2009. március 03., 10:262009. március 03., 10:26
A nyolc Oscar-díjjal jutalmazott Gettómilliomos című film sikere egyre több turistát vonz Mumbai Dharavi negyedének azon kerületébe, ahol a sztori szerint a film főszereplője felnőtt, és amelyet ma a világ legnagyobb nyomornegyedeként emlegetnek. Bár az indiai–brit tulajdonú szervezőcég, a Reality Tours a valóságtúrákból befolyt öszszeget visszaforgatja a Dharavi szegénynegyedbe, mégis fellángolt a vita arról, etikus-e a „nyomorturizmus”.
Danny Boyle filmje egy Dharaviban felnőtt árva fiúról szól, aki páratlan sikert ér el a Legyen Ön is milliomos! vetélkedő indiai változatában. A film nyomán a mumbai szegénynegyed iránt is megnövekedett az érdeklődés, és máris többletbevételt hozott a Reality Tours számára, amelynek forgalma 25 százalékkal nőtt a film bemutatója után.
A valóságtúra megnevezése mellőzi a nyomor és a szegénység szavakat, hiszen a szervezők célja nem a szánalomkeltés, hanem a világ valódi arcának megismertetése. A túra egyébként sok jómódú amerikai utazót ejtett gondolkodóba, sokan vállaltak önkéntes munkát, és gyűjtöttek adományokat.
Szakértők szerint pont a bemutatott valóság az, ami hat az utazókra, vagyis egy ilyen típusú városnézés után a résztvevők tevőlegesen és aktívan szeretnének változtatni a helyiek körülményein. Az utazók a mumbai valóságtúrán szakavatott kísérővel járják végig nemcsak a nyomornegyed főutcáit, hanem az azokból nyíló, első ránézésre legkevésbé sem megnyerő sikátorokat.
A valóságséták 600 rúpiába, tehát körülbelül 10 dollárba kerülnek, és többnyire gyalogosak, a maximum 5 fős turistacsoport nem kelt feltűnést a nyomornegyed utcáin, és nem sérti a helyiek önérzetét és méltóságát azzal, hogy szegénységüket turistalátványosságként mutatják be. Ugyanebből az elgondolásból a turisták nem használják fényképezőgépeiket sem.
[origo]
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.