Jaisalmer, Jodhpur és Udaipur forgataga után – ahová egyébként több száz kilométernyi kimerítő vonatozással vagy buszozással jutottunk el az igencsak nagy kiterjedésű Radzsasztánban – pihenésre vágytunk, és egy hirtelen ötlettől vezérelve leutaztunk délre Mumbai fölé, hogy egy kicsit melegedjünk, napozzunk.

A napozás azonban nem egyszerű, sőt gyakorlatilag lehetetlen az indiai tengerpartokon, ugyanis bármennyire igyekszik félrevonulni a fehér bőrű, néhány perc múlva népes bámészkodókból álló tábor gyűl köréje, és nézi szemérmetlenül. Delhiben élő barátnőm arról mesélt, hogy Keralában (déli tagállam) fegyveres őr sétál a parton, a fenti helyzeteket elkerülendő. Nos, innen már teljesen érthető, hogy az indiai nők miért öltöznek tetőtől talpig száriba, és miért tekernek arra is még két kendőt.

Fegyverrel őrzött metrómegálló

A meleg, de ruhába kényszerítő kókuszpálmás tengerpartozás után visszavonultunk Delhibe szilveszterezni, ám ez sem a hazai értelemben vett buli volt. Lépten-nyomon rendőrökbe botlottunk, akik minden főbb útvonalat, teret lezártak, és minden ünnepséget lefújtak. Egy csendes éttermezés után a háztetőn koccintva ünnepeltük az új évet. A tűzijátékok látványára pedig hiába vártunk, ugyanis a ködös éjszakán alig 100 méterre lehetett ellátni, de hát ez szinte mindig így van Delhiben.

Aki először készül Delhiben metrózni, sok mindenen meglepődhet: először is mindenképpen szokatlan, hogy egy üvegpalotába bújtatott metrómegállóra  egy homokos zsákokból épített „erőd” mögül fegyveres katona vigyáz.  Aztán az sem szokványos, hogy mindenkit megmotoznak jegyellenőrzés előtt, csomagjait átvilágítják. A biztonsági ellenőrzés után végre a metrókocsi közelébe kerülhetünk, és ha szerencsénk van, be is szállhatunk. Bár rendőr felügyelete mellett állnak szép sorban a várakozók, mihelyt megérkezik a metró, mindenki tolakszik befele, a kiszállni szándékozókat is viszszapréselve, így igencsak jó erőnlétben kell lennie annak, aki valóban ki akár szállni.

Indiában az év első napja ugyanolyan forgalmas és pörgős, mint bármelyik munkanap, minden bolt nyitva tart, és a tömegközlekedés is ugyanolyan gyakorisággal áll az utazók rendelkezésére, mint bármelyik más napon. Ezt kihasználva a 2000 méteren fekvő himalájai Manali települést vettük célba.

Miniszteri látogatás miatt zárva

A Kullu-völgyben kanyarogva célpontunk fele sokszor féltem attól, nehogy elromoljon a busz féke, ugyanis több száz kilométeren keresztül hajtűkanyarok és szakadékok váltották egymást… Manali csenddel, havas, 3–6000 méteres csúcsokkal és sziporkázó napsütéssel fogadott: hatalmas lelkesedéssel el is terveztük, hogy másnap kimegyünk az egyik közeli háromezres csúcsra, de sajnos hamar dugába dőlt a tervünk, amikor másnap reggel zuhogó esőre ébredtünk, amelyből később kiadós havazás lett. A túraterv tehát elbukott, mi pedig másnap jól átfázva a fűtetlen szállodai szoba miatt, dél fele vettük az irányt, hogy végre megnézzük Agrában, az India jelképévé vált Tadzs Mahalt.

„Csak” három órát késett a vonatunk, aztán még többet: az estére tervezett agrai érkezés helyett a hajnali órákban még a vonatból figyeltük, hogy mikor kell leszállnunk. Aztán hamar szállás után néztünk és lepihentünk, hogy frissek legyünk a Tadzs Mahal meglátogatásakor, melyet  a 17. század elején élt Sándzsahán császár építtetett szeretett felesége halálakor. A mauzóleum azóta is méltón őrzi az igaz szerelem halálon túli erejét. Bár szóltak szállásadóink, hogy ne siessünk, mert miniszteri látogatás miatt zárva tartják a műemléket, délre csak kimentünk az épület közelébe, és várakoztunk egészen addig, amíg a fegyveres őrök a jegypénztár közelébe nem engedtek.

Ez pontosan 10 perccel volt a zárás előtt, így a hosszan kígyózó sorból mindössze néhány turistának sikerült megvenni a 750 rúpiás (kb 50 lej) jegyet. Már csak nevetni tudtunk ezen a lehetetlen helyzeten, hogy hiába szántunk két napot Agrára, mégsem sikerült megnézni a Tadzs Mahalt belülről, hiszen másnap, azaz pénteken munkaszüneti napot tartottak. „Incredible India!” (Hihetetlen India!) – jegyeztük meg most is, utalva a sokszor látott reklámszövegre, és búfelejteni beültünk egy étterembe frissen szerzett kanadai barátainkkal.

Tehén a váróteremben

A másnapi ködös reggelen már buszoztunk a közeli szellemváros fele: Fatehpur Sikri a Mogul Birodalom egykori fővárosa. A legnagyobb mogul császár, Akbar alapította az új uralkodói székhelyet, amely alig 15 évvel később, 1584-ben teljesen kiürült az uralkodói székhely áthelyezésekor. A város, de főleg a királyi palota meglepő épségben maradt az utókorra. Utcáit és épületeit bejárva igazi szellemvárosban érezhetjük magunkat, különösen, ha ködös időben sikerül meglátogatni. Délután folytatva a kultúrprogramokat, visszatértünk Agrába, hogy megnézzük a Baby Tadzsként emlegetett mauzóleumot, melynek mintájára készült a mindenki által ismert Tadzs Mahal.

Este 11-kor indult volna tovább vonatunk, a fagypont közeli hidegben ki is mentünk az állomásra, de mint kiderült, teljesen hiába, ugyanis várva várt vonatunk csak reggel hétkor futott be… Az igencsak hosszúra nyúló éjszaka alatt mindössze egy jó dolog történt: sikerült lencsevégre kapni a váróteremben nézelődő tehenet. A várakozók viszont rajtam csodálkoztak, hogy miért is lehet számomra ennyire érdekes a jelenet.

Khajuharo alig tízezres városáról nem lehet sokat olvasni, templomairól viszont annál többet: a 85-ből 25 épen megmaradt templom díszeit erotikus szobrok hosszú sora alkotja, a Káma-szútra, azaz a hindu mitológia szerelem istenének szent könyve fejezeteinek megfelelően. Az ezer éve épült templomok láttán a kereszténységben felnőtt utazót döbbenet és csodálat keríti hatalmába. Látva a jeleneteket, elkerülhetetlenül feltevődik a kérdés: miért tabu a szexualitás Indiában olyannyira, hogy a nyilvánosság előtt ölelkező párokat akár a rendőrségre is bevihetik? És miért szokás mind a mai napig úgy házasodni, hogy a szülők választják ki a megfelelő párt, a fiatalok pedig a lagzijuk napján ismerkednek meg egymással?

Gangesz-parti halottégetés és „megtisztulás”

Khajuharo nyugodtsága után a zsibongó Gangesz-parti Varanasiba vezetett utunk, ahol szagok, ópiumos tekintetek és mérhetetlen menynyiségű szemét fogadott. Már az első este lementünk a Gangesz partjára, hogy részesei lehessünk a folyó istennőjének szentelt szertartásnak, melyet helyszínenként öt-öt szertartásmester vezet, a környék pedig tele van füstölőkkel, mécsesekkel, virágokkal.

Nem csak a turisták egyik kedvenc helye Varanasi, hiszen a hindu zarándokok milliói is idejönnek,  hogy a Gangesz vizében megmártózva szabaduljanak meg bűneiktől. Rengeteg idős ember költözik ide leélni élete utolsó szakaszát, ugyanis aki itt hal meg, az biztos lehet benne, hogy kiszabadul az újjászületés örök körforgásából, és halála után egyenesen a mennyországba kerül.

Éppen ezért naponta 200-300 halottat is elégetnek a vízparton, de van, akinek a testét mindenféle égetés nélkül eresztik a Gangeszbe. Az élők pedig fittyet hányva mindezeknek, csak mosdanak és mosdanak a parton, majd „megtisztult” testüket beolajozzák, és merítenek edényeikkel a szent vízből. A rituálék látványától megfutamodva a város szűkös utcáin próbáltunk kizökkenni a megrázó élményekből, de aztán jobbnak láttuk elmenni a közeli buddhista zarándokhelyre, Sarnathba.

A hagyomány szerint itt tanított először Buddha, és emiatt a buddhizmus születésének helyeként emlegetik. A magukba szállt buddhisták és a szerzetesek békességet sugárzó látványa felüdülést jelentett a Varanasiban átélt élmények után. Nem is kívánkoztunk vissza a Gangesz-parti városba, csak haza: a meleg otthonba, a csendes, illatos környezetbe, a hazai ízek birodalmába, ahol az ételek vagy sósak vagy pedig édesek, ellentétben például az indiai joghurttal, ami sós és édes is egyszerre.

Papírsárkány-eregető fesztivál

Az utolsó napot mégis sikerült tartalmasan eltölteni: papírsárkányt eregettünk – ugyanis éppen papírsárkány-eregető fesztivált rendeztek, és a házak fölött ezernyi színes sárkány keringett a szélben. Sétáltunk a szűk utcákon, melyeket hol a szent tehenek, hol a járókelők uraltak, találkoztunk jógikkal, kobratáncoltatóval, banánt lopó majmokkal – melyek a házak párkányain élik mindennnapjaikat –, több száz koldussal, akiknek hiányzott valamelyik testrészük, de olyan fehérekkel is, akik évek óta átszellemülten élnek Varanasiban. A rengeteg indiai élmény emlékezetes marad, mégis találkozásom egy buddhista szerzetessel mindennél élesebben maradt meg, ugyanis elköszönésképpen a legnagyobb békével az arcán azt mondta: „Enjoy your life”, azaz élvezd az életed.