
2009. március 19., 15:182009. március 19., 15:18
A fesztivál szervezői érdeklődésünkre elmondták: a román sajtóban megjelent információkat sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánják. Megtudtuk: továbbra is tárgyalásokat folytatnak az esetleges támogatókkal, illetve a marosvásárhelyi önkormányzattal annak érdekében, hogy a rendezvényt idén is a megszokott helyszínen, a Maros-parti Víkend-telepen bonyolítsák le. A rendezvény szervezői ugyanakkor megígérték, napokon belül sajtóközlemény keretében ismertetik a fontosabb tudnivalókat a július 23–26. között megrendezendő fesztivál programjáról.
Bár a Cotidianul által bejelentett fellépők hivatalos koncertnaptárjában még nem szerepel marosvásárhelyi dátum, sajtóértesülések szerint több mint biztos, hogy az 1990-es évek egyik legmeghatározóbb elektronikus zenét játszó formációja, a brit Prodigy fellép a Félsziget Fesztiválon.
A brit szaksajtó szerint a Prodigy az elmúlt két évtized egyik legfontosabb könnyűzenei produkciója. Az 1991-ben alakult együttesről legalább annyit kell tudni, hogy miközben átírta az elektronikus tánczene szabálykönyvét – a klubokba illő, több műfajt ütköztető zenéjükkel immár autentikus rockzenei fesztiválokon is fellépnek –, több millió lemezt adtak el, és fergeteges koncerteket adnak világszerte. Liam Howlett, Keith Flint és Keith „Maxim” Palmer zenekara több alkalommal is fellépett Romániában, legutóbb tavalyelőtt, Nagyszebenben. Sikerüket az is bizonyítja, hogy a három évvel ezelőtti Sziget Fesztiválos Prodigy-koncertre több mint 80 ezren voltak kíváncsiak.
Ha a pletykák beigazolódnak, felejthetetlen élményben lesz részük azoknak is, akik befizetnek az amerikai Nine Inch Nails koncertjére. Trent Reznor frontember rendívül sokoldalú, a rockzenét kortárs elektronikus tánczenével „házasító” csapatát már csak azért sem érdemes kihagyni, mert búcsúturnéjuk keretében látogatnak el Európába.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.