
„Igazi Woodstock-hangulat uralkodott a 23. KMDSZ Diáknapok utolsó estéjén. Sár, izgalom és jó hangulat jellemezte a rendezvénysorozat záróbuliját” – mondta el a Krónika érdeklődésére Buryán Tünde, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség sajtóreferense a szerdától vasárnapig tartó diáknapok összegzéseként.
2016. május 09., 15:122016. május 09., 15:12
A számos színes versenyszámot, sportvetélkedőt, változatos programot felsorakoztató rendezvénysorozat a borús, sokszor esős időjárás ellenére is sikeresnek bizonyult.
„A Halott Pénz zenekar fellépése megkoronázta a hét fáradalmait, és mindenki nagyon jól érezte magát. Nem volt könnyű az 58 csapat, a több mint 2000 résztvevő közül mindenkinek a kedvében járni, de mi, szervezők minden tőlünk tehetőt megtettünk, hogy a diáknapok ezúttal is felejthetetlenek maradjanak\" – tette hozzá Buryán Tünde. A sajtóreferens a diákszövetség nevében megköszönte a versenyzőknek, az érdeklődőknek a részvételt.
Az immár hagyományosnak számító programsorozaton elsősorban a közösségi élmény miatt vesznek részt a fiatalok. Az egyik résztvevő lapunknak elmondta, csapatuk úgy érkezett meg a diáknapokra, hogy elosztották a feladatokat, így mindenki olyan programokon vehet részt, amilyenhez kedve van.
„Tulajdonképpen az a vagány a diáknapokban, hogy a buli és a szórakozás mellett a kulturális és sportvetélkedőkön úgy tudunk részt venni, hogy maradandó élménnyel gazdagodunk” – magyarázta. Hozzáfűzte, csapatuk arra törekedett, hogy valamennyi versenyszámban részt vegyen. A vetélkedő első helyezettje a Díp PörPöl, a második a Balls and Dolls, a harmadik helyezett pedig a WARYOU nevű csapat lett.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!