Szerda este kilenc órától a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum kertjében, a szabadtéri filmvetítés idényzáró programján a Mindenki a mennybe megy című, 2012-ben készült román–holland játékfilmet vetítik – közölte Lázár-Prezsmer Endre szervező.
2014. szeptember 02., 18:382014. szeptember 02., 18:38
Elmondta, az idei hűvös és esős időjárás miatt többször kellett átütemezni a rendezvényt, azonban még így is sikerült hét művészfilmet levetíteniük a nyár folyamán. Az időjárás miatt a látogatószám 800 fő körüli volt a tavalyi kétezerhez képest, azonban a helyszínváltás nagyot javított a filmek élvezhetőségén – mutatott rá.
A szabadtéri filmvetítés immár három éve működik, az első két évben az Erzsébet parkban zajlott, ettől az évtől pedig beköltöztették a Székely Nemzeti Múzeum kertjébe. A vetítések télen sem szakadnak meg, hiszen ősztől tavaszig tematikus sorozatokba szerkesztve a Huszárik Filmklubban folytatódnak a filmvetítések, ahogyan már kilenc év alatt megszokhatták a sepsiszentgyörgyiek – tette hozzá a szervező.
A vetítésekre a belépés ingyenes. A rendezvény a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa program része, szervezői a Kónya Ádám Művelődési Ház Huszárik filmklubja és a MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!