Hirdetés

Idegenforgalmi látványosság lehet Hitler egykori bunkere

Turistaösvényt akar nyitni a Werwolfhoz, a náci hadsereg egykori előretolt ukrajnai főhadiszállásához a Vinnicja megyei elöljáró május 9-re, a nácizmus fölött aratott győzelem napjára.

2011. április 14., 09:452011. április 14., 09:45

Mikola Dzsiga, a nyugat-ukrajnai Vinnicja megyei állami közigazgatási hivatal vezetője múzeumot is tervez nyitni az egykori bunker közelében, amely a fasizmus áldozatainak állítana emléket. Petro Szimonenko, az Ukrajnai Kommunista Párt főtitkára a kijevi kormányt kérte a kezdeményezés leállítására, helyi kommunisták pedig a megyei közigazgatás hivatalánál tüntettek minap a terv ellen.  Ha a hatalom Hitler bunkerét tartja Podólia legfontosabb és legnépszerűbb emlékhelyének, akkor a fasizmus hullabűze még sokáig terjedhet országunkban” – vélték a tüntetők. A megyei elöljáró ragaszkodik a turistaösvény megnyitásához. Azzal számol, hogy ennek révén 2 százalékkal nőhetnek a megye bevételei. A Werwolf nevű előretolt főhadiszállást Vinnicjától 8 kilométerre északra építették fel a keleti front hadműveleteit irányító parancsnokság részére.

Volt elektromos erőműve, vízellátása, repülőtere. Föld feletti részén 81 faház állt, a föld alatti részében három vasbeton bunker található. Hitler bunkerének fala 2,5 méter vastag volt. Az építkezés 1941 őszétől 1942 tavaszáig tartott, a munkában különböző források szerint 4500–14 000 ember vett részt. Az építkezés befejezése után mindnyájukat – nemcsak a helyi lakosokat és a koncentrációs táborokból ideszállított foglyokat, hanem a Németországból hozott szakértőket is – agyonlőtték. A levéltári dokumentumok szerint Hitler két-három alkalommal tartózkodott a Werwolfban. Először 1942 júliusától októberéig: a náci parancsnokság állítólag Vinnicja megyében dolgozta ki a sztálingrádi csata terveit. Ezt követően 1943. február-márciusban járt itt a Führer. 1944 márciusában a visszavonuló német egységek felrobbantották a bunker valamennyi bejáratát. A tudósok csak a Szovjetunió összeomlása tájékán kaptak lehetőséget a kutatásra: 1990-ben félszáz szovjet egyetem szervezett expedíciót a bunker feltárására, de csak a felszíni részét tanulmányozhatták.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés