
Huszonegy éve keresik Firtosváralján élő családtagjai ifjabb Jánosi Andrást, aki utoljára 1992. január 18-án adott életjelt magáról, amikor a magyarországi Gálfi településen bérelt lakásából Budapestre indult.
2014. július 08., 19:262014. július 08., 19:26
A külföldön dolgozó férfi ekkor küldött utoljára levelet szüleinek. A férfi eltűnését azt követően jelentették, hogy édesapja sógora január végén ellátogatott lakóhelyére, viszont nem találta otthon Jánosit.
A látogató számára gyanús volt, hogy az eltűnt férfi lakótársa arra kérte őt, ne mondjon semmit az Erdélyben élő rokonoknak. Ő azonban jelentette az esetet a rendőrségen. Nem sokkal később a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta a családot, hogy információik szerint Jánosi András Ausztráliába távozott.
Azóta beszéltek az ottani magyar nagykövetség alkalmazottaival, sőt a francia idegenlégiónál is érdeklődtek utána, eredménytelenül. Ifjabb Jánosi András jelenleg negyvenkét éves lehet, és tartózkodási helye még mindig ismeretlen. A családtagok azonban még mindig abban reménykednek, hogy előkerülhet a két évtizede eltűnt férfi.
A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Gheorghe Filip lapunknak elmondta, hogy a megyében idén tizenhárom eltűnt személyre adtak ki körözést, időközben pedig tizenheten kerültek elő, akik közül néhányan tavaly tűntek el. Megjegyezte, nem minden esetben kellett hivatalos körözést kiadniuk, mivel időközben több személy önszántából hazament. Az eltűntek jelentős többsége családi viták miatt hagyta el otthonát.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!