2009. április 17., 13:242009. április 17., 13:24
A zenészek felfrissítik a repertoárt, ráadásul egy új dalt, a Gumicukor címűt is bemutatják. A tavalyi turné óriási közönségsikert és kedvező kritikai fogadtatást hozott: a szmokingos, csendes kamarakoncerteket húszezren látták Magyarországon.
Minden színház- és koncertteremben dupla előadást tartottak, de nagyobb sportcsarnokokban is játszott Ákos és zenekara. A turné első részét tavaly novemberben dupla telt házas koncert zárta a Művészetek Palotájában Budapesten. Ákos hangsúlyozta: élete legszebb koncertélményét kapta a jubileumi előadásoktól, és sok visszajelzésből tudja, hogy azok másoknak is többet jelentettek két óra kikapcsolódásnál.
„Két másodperc csönd a dal lecsengése és a taps felcsattanása között néha többet ér, mint sok zajos siker” – jegyezte meg Ákos, a Bonanza Banzai egykori frontembere. Az énekes, zeneszerző, szövegíró, költő, alkalmi színész és kliprendező 2008 áprilisában töltötte be negyvenedik életévét.
Ezzel egy időben egy másik kerek évfordulót is ünnepelt: húsz éve ír dalokat, ezalatt 24 magyar és hat angol nyelvű albumot rögzített. A kiadványok többsége aranylemez lett, de több platina- is van köztük. Töretlen sikerét több száz telt házas koncert, valamint számtalan szakmai díj jelzi.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.