
Villámcsődülettel tiltakoztak szerdán délután kolozsvári civilek a Kolozs megyei közegészségügyi igazgatóság (Sanepid) székháza előtt azt követően, hogy a hatóság bezáratta a kincses városban alig néhány napja megnyílt Lady Cat elnevezésű macskás kávézót.
2016. március 16., 19:202016. március 16., 19:20
2016. március 16., 19:322016. március 16., 19:32
Ez az első olyan kolozsvári kávézó, ahol macskákat lehet simogatni, játszani velük, és örökbe is lehet fogadni őket. Az igazgatóság arra hivatkozott: Romániában nem lehet olyan lokált üzemeltetni, ahol a vendégek macskákkal érintkezhetnek.
Végül szerdán mégis engedélyezték a lokál működését, a tiltakozó megmozdulást ugyanakkor nem napolták el, ugyanis a civilek fontosnak tartják, hogy kiálljanak elveik mellett. A Facebook közösségi oldalon szervezett tiltakozó akció forgatókönyve szerint a villámcsődület résztvevői délután ötkor öt percig sétáltak fel-alá a hivatal előtt, majd elkezdtek nyávogni, illetve akinek kedve tartotta, ugathatott is.
„Nem az a fontos, hogy legyen a városban macskás kávézó, hanem az, hogy ezekkel a társas lényekkel az ember bemehessen vendéglőkbe, bárokba, üzletekbe, amint ez számos civilizált országban lehetséges” – fejtette ki kérdésünkre Szakáts István, a civil megmozdulás kezdeményezője. Kifejtette, ez bevett polgári gyakorlat és nem látja be, hogy miért pont mi lennénk annyira „középkoriak”, hogy csak nálunk ne lehessen a házi kedvencekkel boltokba, kávézókba belépni.
Kérdésünkre elmondta, több európai országban tapasztalta már, hogy nyugodtan magukkal vihetik bárhová házi kedvencüket a gazdik. „Németországban színházban és moziban is voltam kutyával, Berlinben az összes nagy üzletbe bemehettem vele” – mesélte. Hozzáfűzte, nemcsak Németországban, hanem Franciaországban, Hollandiában, Belgiumban is meg lehet ugyanezt tenni, persze mindenhol szabályozzák a feltételeket, az ebet például pórázon kell vezetni.
Szakáts kifejtette, a törvény, amelyre hivatkozva a Sanepid bezáratta a kávézót, retrográd és idejétmúlt. „Külföldön is esznek a bárokban, és nem halnak bele, ha egy kutya is ül az asztal lábánál, nem látom be, hogy mi egyszerre miért lettünk ortodoxabbak a pátriárkáknál” – fogalmazta meg értetlenségét Szakáts.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!