
A betlehemi Születés temploma örökmécseséről meggyújtott békelángot lehet átvenni péntek délután négy órától a több civilszervezet által szervezett csíkszeredai Adventi Szeretetmorzsán, melyet a város adventi koszorújánál tartanak.
Kedd éjjel fél egyre érkezett meg a városba a Betlehemi Békeláng, a Romániai Magyar Cserkészszövetség (RMCSSZ) székházába. Az erdélyi cserkészek először 1993 karácsonyán kapcsolódtak be ebbe a hagyományteremtő szent játékba – ahogy azt Borka Botond, az RMCSSZ irodavezetője ismertette.
Idén a nagyváradi 94-es számú I. Rákóczi György cserkészcsapat cserkészei mentek Bécsbe a lángért. Vasárnap reggel Nagyváradra érkezett a láng, hétfő reggel 7 órakor útnak is indult Erdély nagyobb városaiba. Kerekes István, Szőcs József és Szeredai Norbert cserkész december 15. és 19. között nagy utat tesz meg – hétfőn Nagybányán, Szatmárnémetiben adták át a lángot, kedden Zilah, Kolozsvár, Nagyenyed, Marosvásárhely következett, szerdán Csíkszereda. Csütörtökön Gyergyószentmiklósra és Udvarhelyre érkezett, végül Sepsiszentgyörgyre, Kézdivásárhelyre és Brassóba is eljut a karácsonyi ünnepi fény.
Lánghordozó cserkészek
A gyergyószentmiklósi Szent István-templomba csütörtökön kora délután érkezett meg a három fiatalember, aki a Betlehemi Békelángot hozta. Csíkszereda felől érkeztek, Székelyudvarhely irányába indultak tovább. A templomban a helyi cserkészek fogadták, de olyanok is várták a lángot, akik a környékbeli falvakra akarják mihamarabb eljuttatni.
A Szent István-templom oltárán lámpásban ég a fény, aki szeretné, vihet haza családjához, szomszédainak is. Szőcs József a brassói, Kerekes István a csíkszeredai, Szeredai Norbert pedig a szamosújvári cserkészcsoport nevében ismertette a békeláng történetét.
Mint kifejtették, lánghordozóvá válni olyan érzés, amit alig lehet szavakba önteni. Úgy fogalmaztak, nem annak van igazán nagy értéke, hogy vihetik a betlehemi lángot, hanem annak, amikor átadják. A mosolyok, a találkozások adják azt az érzést, amitől más lesz a lángvivők karácsonya.
Ferenczi István lelkipásztor irányításával hangzott el két imádság, majd a cserkészinduló és Mennyből az angyal is felcsendült. A gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton cserkészcsapat tagjain kívül többen is jöttek lángot vinni családjukba. Galló Gabriella két kislányával érkezett, hogy lámpásukba lángot vigyenek családtagjaiknak és a szomszédságnak. A leányzók is most tudták meg, a kilencvenes évek elején édesanyjuk is lánghozó volt.
„Akkoriban nem volt ennyi autó, hóban, hidegben gyalog mentünk a vasútállomásra. Vártuk a vonatot, onnan cserkésztársaink ideadták a mécsest, és mentek tovább, a következő megállóban megint vártak rájuk. Óriási élmény volt, középiskolásként hozni a városnak betlehemi lángot. S bizony, volt év, amikor a kazánházban kialudt a tűz, majd ezzel a lánggal gyújtották újra” – emlékszik vissza a kétgyermekes édesanya.
Fény a Születés templomából
A körzeti cserkészképviseletek átadják a lángot a cserkészcsapatoknak, akik december 24-ig minden közösségbe eljuttatják a lángot. A Békeláng elnevezésű kezdeményezés, az osztrák Fény a sötétben című jótékonysági televíziós műsor hatására indult el, melyben egy hölgy lámpást nyújtott át a kapott ajándékokért cserébe.
Egy osztrák cserkészcsapat ezt a kezdeményezést felkarolva indította útjára a betlehemi békeláng hagyományát. Az 1986 óta élő tradíció részeként azóta minden évben egy gyermek indul Jézus születésének helyszínére a Születés Templomába, hogy az ottani örökmécsesről meggyújtott lángot lámpásba zárva Európába hozza. A láng további szállítása speciális lámpásokkal és örökmécsesekkel történik. Autóval, repülőgépen, vonaton, autóbuszon, kerékpárral vagy gyalog ér célba.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!